|
Schwarz:
"Életem legnagyobb bukása" " Nagy
reményekkel vágtam a Detschland Rally-nak, e helyett
Manfred-dal a kórházban fejeztük be a versenyt,
pályafutásom legnagyobb bukása után". Pedig jól
indult a verseny a Hyundai csapatnak, hiszen pilótáik
sokáig ott tudtak lenni az elsõ hatban, Freddy
Loix-nak egy abszolút harmadik idõt is sikerült
autóznia, megelõzve a Peugeot-okat, és
az Accent WRC3-ak végig tartották a lépést
a Ford-dal és a Subaru-val. "Nagyon
jólesõ érzés volt látni azt
a sok német szurkolót, akik végre figyelemmel
kísérhették saját hazájukban
a rali világ krémjét. Továbbá
hihetetlen buzdításban volt részünk,
amiért nagyon hálásak vagyunk, és
szerettük volna egy szép eredménnyel meghálálni
a lelkesedésüket." " Tudtam,
hogy a Baumholder-i szakasz a második napon sok áldozatot
fog követelni. Ezen a hepehupás pályán
megengedhetetlen, hogy elveszítsd a figyelmet akár
csak egy pillanatra is, a legkisebb hiba is kiálláshoz
vezethet." " Azt
terveztük Manfred-del, hogy reggel a szakadó esõben
megpróbálunk támadni. Azonban az elsõ
gyorson rögtön kaptunk két defektet, és
mivel sajnos csak egy pótkerék volt nálunk
az egyik defektes kereket hátra tettük. A következõn
keményen kellett mennem, hogy ne veszítsünk
túl sok idõt a többiekhez képest,
ás az egyik jobbos kanyarban az autó lecsúszott
az útról, be az erdõbe, kb. 5 km-re a 10.
gyors céljától. Olyan 120-as tempóval
érkeztünk a kanyarba, ami sok volt, balra leestünk
az útról, be az erdõbe, ahol egyik fától
a másikig csapódtunk. Ez volt életem eddigi
legnagyobb bukása, és nagyon hálásak
vagyunk, hogy ilyen erõs volt az Accent, hiszen nagyobb
bajunk is lehetett volna." " A
kórházban aztán megállapították,
hogy eltört a bordám, úgyhogy most azon dolgozunk,
hogy mihamarabb felépülhessek. " Remélem
sok pozitív visszajelzés érkezik még
a versenyrõl, annyi már most biztos hogy elégedettek
lehetünk az autóval, hiszen sikerült egy-két
remek idõt mennünk. Az autó sokkal gyorsabb
volt, mint eddig bármikor, amióta én is
a csapattal dolgozom, és ez jó elõjel a
jövõre nézve." Képek a törött autóról:
|
|