Átvette a trófeát a Qualisport

Január 12.
Africa Race
2008. december 28. - 2009. január 11.
Marseille - Dakar

Átvette az első ízben megrendezett Africa Race-en elért 3. helyezésért járó trófeát a viadal egyetlen magyar szereplője, a Qualisport kamionos istálló. A díjátadó ceremóniára a vasárnapi befutó után került sor a dakari Le Meridien hotelban.

A Scaniával versenyző Kovács Miklós - Czeglédi Péter - Tóth Tamás trió vastapsot kapott a gálaesten, szereplésüket méltatatta verseny szellemi atyja, a többszörös Dakar-győztes Hubert Auriol is. A magyar egység kedden, Lisszabon érintésével érkezik haza: gépük 13 óra 50 perckor landol a Ferihegy 2A terminálon.

Kovács Miklós pilóta:
- Csodálatos érzéseink voltak a díjátadón, amikor Hubert Auriol úr is méltatta csapatunkat és teljesítményünket. Megérte vállalni kihívást és átküzdeni magunkat a Szaharán. Ahogyan azt korábban is hangsúlyoztuk, feltett szándékunk, hogy jövőre is visszatérünk erre a versenyre. Úgy hírlik, hogy akkor már sokkal népesebb lesz a mezőny, a kamionoké is. Már várjuk, hogy otthon legyünk. Két éve a Dakar miatt nem lehettem jelen a kisfiam születésénél, de most együtt ünnepeljük majd a születésnapját!

Qualisport