Mindenképp elindul a Borsodi Rallysprint

Február 18.
Nem regisztrálta az MNASZ de nem is ettől függ a Borsodi Rallysprint sorsa, Üveges Gabiék az első két futamot mindenképp megrendezik, az első nevezések már be is érkeztek.

Komoly az érdeklődés az idén első alkalommal kiírt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rallysprint Bajnokság iránt, annak ellenére is, hogy úgy tűnik a szervezők minden igyekezete ellenére sem regisztrálta a sorozat futamait. Ez derül ki a Szövetség ma kiadott MNASZ regisztrált versenyek 2009 (PDF) dokumentumából. A jó hír pedig az, hogy a szövetség bár nem regisztrálta, de nem is tiltotja a versenyt. "Ma délután hívott Dudás Koko és közölte, hogy nem kaptuk meg regisztrációt de segítségként nem is tiltják. Így, mivel még a licencek nincsenek kiosztva az MNASZ-nél licencet igényelt versenyzőket nem büntetik ha részt vesznek a versenyen" -kaptuk a tájkoztatást Üveges Gáboról.

A szervezők azonban nem is az MNASZ regisztrációtól teszik függővé a sorozat megrendezését, elsősorban az amatőrökre építik a bajnokságot. Eltökéltek abban, hogy az első két futamot mindenképp megrendezzék, függetlenül attól, milyen számban érkeznek előnevezések, majd ennek tapasztalatait összegezve döntenek a folytatásról. A legendás szőlősardói pályát használó nyitófutam előkészületei rendben zajlanak, érkeznek a nevezések melyek közt találunk jónéhány Ladát és Trabit, de van Mitsubihi és BMW is. "Versenyzői nevezéseknek jelen esetben nem függvénye a futam megrendezése, de az első két verseny után a tapasztalatok alapján fogunk dönteni a folytatásról. Reméljük a versenyzők az első futam után belátják, hogy kell ez a sorozat ennek a régiónak, és olyan pályákon tudnak versengeni amelyek nevei jól hangzanak a honi és határon túli rali szeretők körében.”- nyilatkozta lapunknak a szervező.

Rallysprint Szőlősardó előnevezések

Fri