Spici Ferrarit tesztelt Monzában

Március 9.
Az elmúlt hétvégén az olaszországi Monzában tesztelt a Warm Up Racing csapata, így Spitzmüller Csaba, a Hell Racing Team ralibajnoka is.

Az esős, alig 10 Celsius fokos idő alaposan feladta a leckét a csapatoknak, a közel harminc pilótának.

Spitzmüller Csaba: - Amikor megérkeztünk csütörtökön, már akkor is esett az eső, de ez pénteken sem volt másképpen. Nagyon furcsa volt, de legalább mentem a Ferrari F430-assal esőben is. Monza? Mi talán fel sem tudjuk fogni, hogy mit jelent az olaszoknak az a pálya… Nekem is hihetetlen volt, hogy ott körözhettem. A pálya egyébként nagyon gyors, de számomra szűk volt egy kicsit belülről. Jól éreztem magam az autóban, de amikor felszáradt az aszfalt volt, hogy csak pislogtam, de aztán átprogramoztam magam és egyre jobb időket sikerült mennem. Volt váltóproblémám is, ám pénteken ahhoz képest egy igazán jó időt sikerült autóznom. Maradt persze bennem is és az F430-asban is, de az 1.55,6-os polehoz képest hoztam egy 1.56,9-es időt, így azt hiszem nincs szégyenkeznivalóm, mert hiszem, hogy lesz ez még jobb is! Tudom, hogy tanulnom és fejlődnöm kell, ezért a héten a Hungaroringen mindenképpen szeretnénk még tesztelni!

Köszönjük partnereinknek: Eclipse informatikai rendszerház Zrt., Hell Energy Drink, Pirelli, Mammut Bevásárló és Szórakoztató Központ, Szemerey Transport Zrt., Jánosik és Társai Kft., "KIS" Kft., ENH Euro-Norp Harcon Zrt.

Fotó: Origo
Hell Racing