Portugál visszatérő

Április 8.
A tervek szerint a portugál Bruno Magalhaes idén öt verseny erejéig visszatér az IRC bajnokságba. A versenyző az Azores és Madeira rallykon biztosan rajthoz fog állni, ám a következő három futamon való indulása még nem 100 százalékos.


Fotó: Ralis Online

Bruno, aki Peugeot 207 S2000-esével bizonyíthatja majd tudását, elmondta: "Szeretnék olyan futamokon is rajthoz állni, ami nem Portugáliában kerül megrendezésre. Ha lehetséges, és minden összejön, akkor az Azores és Madeira mellett a nézők láthatnak még az Asturias, a San Remo és a skót versenyek indulói között is. Szponzorokkal még komoly egyeztetéseket folytatunk, így az utolsó 3 említett helyszín tőlük függ majd.”

A portugál számára nem lesz újdonság ez a sorozat, hiszen az előző évadban már két futamon is gyűjthetett be versenykilométereket. Mind a kettőn vezetett - a portugál futamon egy árokba kerülés miatt 3 perces hátrányba került, míg Madeirán egy defekt kényszerítette a kiesők közé.

"Véleményem szerint a tavalyi évben annyit be tudtam bizonyítani, hogy ha kell, tudok gyorsan menni. A hazai bajnokság áll az első helyen nálam, de szerencsére a Peugeot támogatásával az IRC-ben is megmutathatom magam.”

Hazai siker a gyáriak távollétében
Barum előzetes
Szafari gyáriak nélkül

Lara