Szilágyiék Opátiára hangolva!

Június 25.
Második futamához érkezett a Horvát Rally Bajnokság, melyre nagy lelkesedéssel készül Szilágyi Jani és Dienes Babszi. A párosnak majdnem egy hónap állt rendelkezésére, hogy kipihenjék a Delta Rally fáradalmait, ami többé-kevésbé sikerült is.

Szilágyi Jani: Az előző EB futamunk miatt jókedvűen vágunk neki a versenynek és bízunk a sikeres folytatásban. A sajtó Patrik Sandell indulásával van tele, egyértelműen ő lesz a verseny fő attrakciója de ez mit sem változtat azon, hogy ott akarunk lenni a dobogón.

A két nap tréning elég lesz, az autó pedig remélem már mindenhol hajtani fog ahol kell neki és nem tréfál meg minket ezzel többé. Az időjárás viszont könnyen felboríthatja a terveket, elég vegyes időt mondanak a hétvégére, de talán szerencsénk lesz a gumizással és nem nyúlunk mellé.

Dienes Babszi: Ismételten nagy kihívás elé nézünk, bár a Delta Rally által okozott élményeket nehéz lesz felülmúlni. Kedden indulunk Opátiába, majd a szerdai és csütörtöki napot tréningezéssel fogjuk tölteni. A legnagyobb kihívást kétség kívül a legendás Ucka nevű gyorsasági jelenti majd, ami Jani számára nem lesz újdonság, hiszen ő ment már rajta, én azonban még csak hallomásból ismerem.

Az sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy az egyes rajtszám idén a vb-ről ismert Patrik Sandell autójára kerül majd, aki egy Evo 9-es Mitsubishivel áll majd rajthoz Opátiában. Rajta kívül természetesen ott lesz Juralj Sebalj is, akivel idén egy csapatban versenyzünk, valamint Uros Petric, aki az elmúlt években főként elsőkerekes autókkal ért el nagyon komoly eredményeket, most azonban egy Subaruval fog indulni.

Az autón sok változás nem történt, természetesen a Delta Rally 270 gyors kilométere után teljesen átvizsgálta a szerviz csapat, és úgy tűnik, a visszatérő hajtásproblémánkra is megtalálták a megoldást.

Az eredmény tekintetében nehéz lenne jóslásokba bocsátkozni, az azonban biztos, hogy nagyon fogunk sietni.

Köszönet támogatóinknak:
SCHNEIDER ÍRÓSZEREK, VICTORIA OFFICE PRODUCTS,MILLER & MORRISON, KÓKAI TÖMÍTÉSTECHNIKAI KFT., TRANSDANUBIO’96 KFT., K+F TANÁCSADÓ KFT., BAUMIDEX KFT., A-Z HOLDING KFT., MONTY SRO.

Stille ASE