Kőváry B!omba formában

Július 2.
Új támogatóval megerősödve vág neki a 2009-es Veszprém-ralinak a Kőváry Barna - Tóth Zsolt páros. A Bomba! bizalmát megszerző csapat óriás teszttel készül az évad első murvás futamára.

Július 3-4. között, azaz most hétvégén rendezik a 15. BF Goodrich Rallye-t. A Veszprém melletti futam a 2009-es idény első murvás versenye, amelyet a Kőváry Barna - Tóth Zsolt páros nagy izgalommal vár. Három aszfaltos versenyen vagyunk túl, amelyek közül kettőt megnyert a csapat, ennek köszönhetően vezetik a pontversenyt az A7-es kategóriában

"Tavaly a Veszprém-ralin kezdtünk el barátkozni az autóval, ott kezdtük el tapogatni a határait, majd az azt követő futamon tudtunk először versenyre kelni, az A7-es kategória bajnokával. A murva versenyek közel állnak a szívemhez, sokkal megbocsátóbb az ilyen talajtípus, könnyebb rajta autózni. Ezért is komoly reményeink, elvárásaink vannak a futammal kapcsolatban " - mondta Kőváry Barna.

Továbbra is Hópihével versenyez az alakulat, bár a fehér Renault Clio R3, a Salgó-ralin történt borulást szinte észrevétlenül átvészelte, a Veszprém-rali előtt teljesen megújult. A Takács Motorsport szervizcsapata apró darabokra szedte.

Kikerült a motor, a váltó, előbbit csak átvizsgálták utóbbi viszont megújult. Új kuplungot, valamint a legfeszesebb differenciálművet szerelték be a szakemberek. Új típusú kipufogórendszert épített a Proex a Clióhoz, így már nem tud elfordulni, amiből korábban gond volt. A verseny szempontjából fontos, hogy felújításon esetek át a lengéscsillapítók, beszerelték a megfelelő rugókat, fékeket és felkerültek a védőlemezek is a járgány aljára.

A csapat azonban nem sokáig örülhetett a 100 százalékos autónak, miután Barna komoly tesztet teljesített a Clióval szerdán.

"Reggel kilenctől gőzerővel dolgoztunk, Bútor Robi és az SDS Engineering segítségével. Egész nap mentünk, legalább 100-120 kilométert, egy komplett versenynek megfelelő távot tettünk meg az autóval. Olyanok voltunk, mint Gombóc Artúr a csokival, mindent kipróbáltunk. Mentünk új gumival, használt gumival, vékony gumival, vastag gumival" - mesélte tesztről Barna

A murva viszont zabálja a technikát, amely rendesen el is fogyott a nap végre. Leszakadt a Clio eleje, a hátulja. A szervizesek ezért a pénteki gépátvételre új ruhába bújtatják a kocsit, van mit csinálni rajta. Műszaki szempontból azonban hibátlan a Clio.

"Ezúttal elvittük extrém irányba a beállításokat, nem túlságosan könnyen vezethető a kocsi, de gyors. Precízen, ügyesen kell vele menni. Ugyanakkor változtatnom kell a vezetési stílusomon. Túlságosan agresszívan támadom a kanyarokat, inkább kicsit el kell folyatni a fordulókat. Nagyon fontos, hogy ne színezzük túl, ne csúszkáljunk feleslegesen, hanem íven, minél gyorsabban forduljunk el" - beszélt a taktikáról az A7-es kategória pontversenyét vezető pilóta.

Mindenképpen érdekes verseny lesz a Veszprém-rali, a pénteki prológot és a szuperspeciált követően, szombaton dől el a győzelem. Ezúttal vasárnap nincs gyorsasági. Az A7-es kategória továbbra is erős, de egyelőre nem nagyon lehet megítélni az erőviszonyokat, tavaly Barnán kívül mindössze egyetlen autó ért célba a kategóriából.

"Megpróbálunk a lehetőségekhez képest minél gyorsabban autózni, nem feltétlenül látványra menni. Kiemelkedő szerepe lesz az időjárásnak, a hatalmas hőségben a szervezet kiszárad, romlik az agy vérellátása, emiatt csökken a koncentráció. Sok folyadékot kell fogyasztanunk. Ezért is örülünk új támogatónk, a BOMBA! érkezésének, aki biztosítja számunkra a megfelelő italokat."

Csakúgy, mint a főszponzorral, a B.G.S.G. számítástechnikával, a Bomba energiaital gyártójával is hosszú távú együttműködést tervez a csapat, ennek első attrakcióját már péntek este láthatják a rali barátok

"Azt hiszem, van keresnivalónk. Bízom benne, hogy a kis tankunk, amely már bizonyított, hozza a megszokott formáját és simán végig bírja majd a versenyt. Mindenképpen célba kell érnünk, de ha sikerülne nyernünk, az komoly előnyt jelentene a bajnokság tekintetében. Nem lennénk teljesen elégedettek, ha valaki előttünk végezne a kategóriában. Megpróbáljuk a bombaformánkat hozni" - zárta gondolatait Kőváry Barna.

Kőváry Barna - Tóth Zsolt