Diplomamunka

Július 2.
A Hell Racing Team A8-as párosa ezúttal nem együtt nyüstöli majd a veszprémi murvát, hiszen Szőke Tamás navigátor elfoglaltsága miatt Magyar Gábor ül be Szíjj Zsolt mellé a veszprémi meccsen.

Szíjj Zsolt: (pilóta) "Tomi elfoglaltsága miatt régi-új navigátorommal, Magyar Gabival vágunk neki a versenynek. Kicseréltük a kábelköteget, a villamosjeladót is az autón, ugyanis igazán tudtuk kiszűrni azt a hibát, amely legutóbb a problémákat okozta. Szombaton teszteltünk, kipróbáltuk az autót és úgy érzem, hogy a pályabejárást is sikerrel abszolváltuk, azaz jól felírtuk a pályákat. Kemény lesz a hétvége és én személy szerint változékony időjárásra számítok, ezért megpróbálunk mindenre felkészülni. Az autónak bírnia kell a pályákat, a hőségtől pedig nem tartunk. Tavaly jól ment az év második fele is, így reálisan akár a győzelemre is van esélyünk. Mindent megfogunk tenni a sikerért!”

Szőke Tamás (navigátor): "Sajnos csak szurkolóként leszek jelen a versenyen, hiszen pénteken már túl leszek egy diplomavédésen. Ezt tudtuk az év elején is, bele volt kalkulálva a programunkba. Az egyik szemem ugyanakkor sír, míg a másik nevet, hiszen nagyon akartam ezt a versenyt is, de most van egy fontosabb dolog az életemben. Bizakodó vagyok és ott leszek a csapattal már pénteken este. Tavaly Zsolték jó időket autóztak Gáborral és a fiúk nagyon-nagyon odafigyeltek az autó felkészítésére. Úgy gondolom, hogy ez a verseny minden tekintetben vízválasztó lehet a képzeletbeli bajnoki félidő előtt.”

Hell Racing Team