Por és homok

Július 10.
Egy 5 km-es szuperspeciállal indult a Prohun 500, a Gyulán megrendezésre került magyar tereprali OB negyedik futama.

 

A hivatalos rajtceremónia 16:30-kor vette kezdetét, de fordított rajtsorrendben indították a versenyzőket, így a quadosokat és a motorosokat követte a Challenge, majd a H-csoport, utoljára pedig a T-kategória rajtolt el.

A táv már önmagában is nagyon kicsi volt, ám még sűrűbbé tette az eseményeket, hogy az 5 km-t három körben kellett teljesítenie a mezőnynek. A pályát Kétegyháza település mellett egy homokbányában jelölték ki, így mire a T csoport sorra került, a puha homokban kimélyültek a nyomvonalak. Az utolsó körök a gyorsabb autóknak jutottak, emiatt egyszerre öt autó is a pályán tartózkodott, ami talán nem a legjobb döntését tükrözi a szervezőbizottságnak.

A Szalay Dakar Team két Opel Antara RR autóval állt rajthoz, a Szalay-Bunkoczi páros a harmadik, a Rónai-Galambos duó pedig a 11. helyen végzett. Szalay kétes érzelmekkel zárta a napot: "Nagyon meglepett ez a rajt, mert már öten voltak a pályán, amikor minket indítottak. Azt hittem, ennyi autónál késleltetik a rajtot, hiszen a pálya nagyon rövid volt és a körözés miatt a por megállt a pályán. Minket rárajtoltattak a Lukácsra, akinek a pora miatt már az első kanyarban meg kellett állnunk. A prológot azon a ponton el is veszítettük, de miután Lukács befejezte a körét, utána jó tempót autóztunk. A pálya egyébként nem lett volna rossz, mély homok volt, amit még kedvelek is. Talán egy picit jobban leengedhettük volna a kerekeket, de azért az autó így is jól ment a homokon."

Rónainak még nincs tapasztalata homokon, viszont nagyon tetszett neki ez az elem. "Szuper az autó, nagyon jó a futóműve, a fiúk igazán jó irányba állították be. Szokatlan volt visszaülni a nagy Antarába, mert Romániában még a kis Antarával versenyeztünk és vissza kell szokni a lóerő dömpingbe. Szerintem a pálya nyomvonala ideális és nézőbarát volt, de nagy kár, hogy az autókat nagyon sűrűn engedték a pályára. Nem értem, hogy miért kellett 6-7 autónak egyszerre a pályán tartózkodnia. Emiatt egyetlen tiszta kört sem tudtunk autózni, mert folyton porban kellett mennünk, ami nem volt jó sem a közönségnek, sem nekünk. Ennek ellenére jó kis menetnek éreztem, a nyomvonal nagyon el lett találva." -nyilatkozta Rónai Péter.

Holnap 07:30-kor indul a nap, délelőtt és délután két-két szelektívet (42 és 96 km) kell teljesítenie a mezőnynek. Ez már a Gyula környéki települések között zajlik majd, Méhkerék, Doboz és Sarkad érintésével. A homoknak búcsút intünk, jönnek a jól megszokott földutak.

Szalay Dakar Team