Megdolgoztak a bajnoki címért

Augusztus 31.
Nem halasztotta a bajnokavatást az utolsó futamra a Herczig Norbert - Baranyai László kettős. A Subaru Rally Team Hungary legénységének már egy harmadik hely is elegendő lett volna a végső elsőséghez, így ennek megfelelően autóztak a bajnokság utolsóelőtti futamán.

A Nyírség Ralin azért a visszafogottabb tempóval is begyűjtöttek három szakaszgyőzelmet, sőt a versenyt követően, Turánék kizárása után (a döntés, fellebbezés alatt) a másodikról előreléptek az első helyre. A Subaru Impreza WRC-vel ezzel három futamgyőzelmet gyűjtöttek az idényben, azaz az eddig megrendezett viadalok felét nyerték, és e mellett mindannyiszor dobogón álltak. Herczig Norbert 12 évet várt első abszolút bajnoki címére, és a Baranyai Lászlóval alkotott párosuk rögvest az első évben meghozta a sikert. A Subaru az egész idényben hibátlanul muzsikált, sikerült mindig eltalálni az adott pályának megfelelő beállítást. A siker az egész csapat sikere, és nem csoda, hogy az utolsó gyorsasági céljában valamint az eredményhirdetésnél megkönnyezték az első bajnoki címet. Herczig Norbert az ünneplés közben foglalta össze élete egyik legfontosabb napjának, hétvégéjének történéseit.

"Nagyon boldogok vagyunk! Úgy indultunk neki a versenynek, hogy tudtuk, egy dobogó kell a bajnoki címhez. Nagyon furcsa volt így versenyezni, hogy tudatosan lassan mentünk. Benéztünk a kanyarokba, és végig vissza kellett fogni magunkat. Az időjárás alaposan megkeverte a kártyákat, és az volt a fordulópont, amikor slick gumival kellett autóznunk a szakadó esőben. Akkor azt gondoltam, nem fogjuk könnyen megkapni a bajnoki címet, mint ahogy az eddigi életemben sem kaptam semmit olyan könnyedén, mert mindenért megdolgoztam. Spitzmüller Csaba távollétében tényleg csak arra kellett koncentrálnunk, hogy dobogót érő helyen érjünk célba. Úgy érzem, ezt a bajnokságot már csak elveszíteni tudtuk volna - és ez be is bizonyosodott.

Frenetikus érzés bajnoknak lenni, Baranyai Lacival szerintem még nem tudtuk felfogni. Köszönet jár mindenkinek, aki mellettünk volt: a családnak, a barátoknak, a támogatóknak, az autót felkészítő Aimont Racing Team-nek, a csapatvezetőnknek, Csabi barátomnak pedig külön köszönet a kitartó munkájáért. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített a nagy álom megvalósításában!"