Gáll fantasztikus második napja

Szeptember 20.
Nyolc helyett javított Gáll Csaba és Laboncz László az Elba Rali második napján. A magyar páros pénteken az abszolút értékelés 24. helyére lépett elő. Az Eb értékelésben a tízedik helyen állnak, míg kategóriájukban Eb másodikak!

Gáll Csaba: - Fantasztikus volt a mai napunk. Rettenetesen kell kapaszkodni ebben a mezőnyben. Mindenki nagyon keményen nyomja, hihetetlen a tempó. Ma már nem esett az eső, de az erdőben még sok helyen vizes volt az aszfalt. Nagyon csúsztak a pályák.

- Egész nap siettünk, nem nagyon lehet szó lazsálásról. A 24. helyig jöttünk fel, az Eb-n tízedikek vagyunk, kategóriánkban pedig másodikak. Ez a pontszerzés szempontjából nagyon jó. Ami a versenyt illeti, a legnagyobb ellenfelünk Cristiano Ricci, olasz bajnok, aki szintén egy Ascona B-vel versenyez. Péntek este négy másodperccel volt mögöttünk. Hihetetlenül kemény ellenfél. Nagyon jól nyomja.

- Szombaton próbálunk egy kicsit pontosabban menni, kevesebbet csúszkálni. Nem tudom, hogy Durva (az Opel neve) mennyire bírja majd a tempót. Az első lengéscsillapítók a fékek és gumik nagyon fogytak. Ezeket cseréltük is.

- De nagyon jó a verseny, nagyon örülök, hogy rajthoz tudtunk állni.

Időeredmények az Elba Raliról:

Ha még többet szeretnél tudni rólunk, kattints ide: www.ascona400.hu

Nagy köszönet, hogy az Elba Ralin is velünk vannak támogatóink:
Watt22 Távközléstechnikai Szolgáltató Kft., FŐTAXI Zrt., High Fly Aviation Kft. A repülőszimulátor központ, Planumcomp Kft., Motorex, Gyuszi Gumi, sparcocucc.hu