Fent is, lent is

Október 3.
Az összetett harmadik helyet sikerült megcsípnie a horvát Daniel Saskin-Damir Bruner párosnak Szalay Balázs Opel Antara RR versenyautójával, a hétvégén megrendezett Internext Rally cseh tereprali futamon.

A pénteki rövidke prológ után szombaton kilenc szelektív szakasszal folytatódott, egyben véget is ért a verseny Vsetinben és környékén. A szakaszokat hármasával tartották meg, az első hármat a Trnava melletti településről indították, majd Horny Lidec mellett köröztek hat alkalommal, ahová ideiglenesen a versenyiroda és a szervizpark is áttelepült. Egyik szakasz sem érte el a 10 km-es távot, ráadásul percenként rajtoltatták az autókat, így gyorsan és látványosan pörgött a verseny, az egyetlen kijelölt nézői ponton tolongtak a szurkolók.

Szalayék nem vettek részt a versenyen, mert a múlt hétvégi lengyel Baja versenyen szerzett győzelmükkel megerősítették pozíciójukat a Közép-Európa Zóna Kupa első helyén, amellyel megszerezték az idei Zóna bajnoki címet. A vsetini versenyre átengedték autójukat a horvát ralibajnok Daniel Saskinnak, egyre magasabbra tornászva magát a tabellán. aki a kiváló harmadik helyen végzett. Saskin rövidnek tartotta a szakaszokat, de így is sikerült annyira megszoknia az autót, hogy az utolsó szakaszt győzelemmel fejezte be.

Sikeresen fejezte be a versenyt az összetett 11. helyen a 9-es rajtszámmal versenyző Morvai Zoltán-Erős Gábor kettős is a csapat fehér színű Opel Antarájával. "Tegnap estünk egy nagyot, de ma elég jól tudtunk autózni. Sajnos a nap közepén elektromos problémáink akadtak, ami miatt időt veszítettünk, de a szervizben sikerült elhárítani a hibát és utána élvezetesen tudtunk haladni." - nyilatkozta a pilóta.

Nem kegyelmezett a Fortuna a Somfai Mátyás-Somfai Imre duónak. A hatodik szakaszon eltört az Antara első diffije, kiszakadt a kardán, majd elfolyt a motorolaj és bent rekedtek a pályán és számukra ott véget ért a verseny. "Sajnáljuk nagyon, hogy így tudtunk elbúcsúzni az idei utolsó versenyünkön, pedig nagyon jól ment az autó. - számolt be napjukról Somfai Matyi. - Tegnap még gyengélkedett a motor, de este állítottak rajta a srácok és ma mentünk, mint a golyó. A szakaszokat egy picit rövidnek éreztem, de ennek ellenére tetszett a verseny, nagyon jók voltak a pályák."

Végeredmény:
1. Zapletal, 2. Garamvölgyi, 3. Saskin, ... , 11. Morvai