Verte az ördög az indiánnyarat

Október 19.
Amilyen jól indult csapatunk számára, olyan rosszul folytatódott, majd fejeződött is be az évadzáró rallye bajnoki futam a Komló Rallye.

A pénteki tesztnek nagy várakozással indult neki csapatunk összes tagja, megerősítve 3 lelkes Auto Kelly vásárlóval, akik a heti promóció keretében lehetőséget kaptak Ákos mellett egy kis autókázásra. A beállítások remekül sikerültek, és mindannyian abban a hitben térhettünk nyugovóra, hogy a verseny akár a legjobban is alakulhat számunkra.

A szombati prológon aztán csak azt láthatta a Tisztelt Nagyérdemű, hogy a rajt szerencsés fekvésének köszönhetően átgurul, a Porsche 911 a rajtvonalon majd félreáll. Ugyanis ez volt az előfeltétele annak, hogy másnap az autó versenybe állhasson. A szervizcsapat éjszakába nyúlóan orvosolni tudta a meghibásodásokat. Kissé félve vártuk a vasárnapi rajtot. Félelmeink beigazolódtak, a szakadó esőben hol az orrát tolta, hol a farát húzta a Porsche Turbo 911. Nehéz volt az autót kordában tartani. Kezdett javulni az időjárás, Ákos és Csilla is egyre jobban érezte magát az autóban. A felszáradó pályán a slick gumikat is feltették, így már egészen versenyautósan lehetett közlekedni. Ákos nagyon várta a harmadik körben az Árpádtetői 28 kilométeres gyorsot. Kíváncsi volt arra, mit is tud az autó meg ő maga is. Sajnos nem derülhetett ki, mert műszaki probléma miatt, a versenyt fel kellett adni.

A CSAPAT viszont nem adja fel! Máris elkezdtük a jövő év tervezését. Szerencsére még van közel hat hónapunk hátra, ahhoz hogy egy ütőképes autóval, és egy megerősített támogatói körrel vághassunk neki a 2010-es évnek, a magyar bajnokságban és Historic EB futamokon egyaránt.

Auto Kelly Hungarian Historic Rallye Team