Brit Rally 2. nap: Loeb, Hirvonen, Sordo

Október 24.
Bár vasárnap négy gyorsasági még hátravan, eldőlni látszik a világbajnoki címért folyó küzdelem, Loeb több mint 30 másodperces előnyre tett szert Hirvonennel szemben a Brit Rally szombati napján.


Sebastien Loeb

Loeb 5.3 másodperces előnnyel vágott neki a szombati napnak, ami a nyitó szakaszon apadni kezdett. Hirvonen szakaszgyőzelmével három másodpercen belülre került, de Loeb a kör másik két pályáján olyat ment, amit a Fordnál azóta sem tudnak feldolgozni, tízesével növelte előnyét, ami a második nap félidejére 20 másodperc felé dagadt. Mikko nem értette mi történik a pályákon, a Focusszal sem volt elégedett, de a déli szünetben a szervizes srácok mindent rendben találtak, így délután is ugyanazzal az autóval kellett nekivágnia a küzdelemnek.


Mikko Hirvonen

A forgatókönyv azonban nem változott sokat, mert bár ismét Hirvonen kezdett jobban, a másik két pályán újfent Loeb növelte előnyét. A sorozatban hatodik világbajnoki címére hajtó francia négy szakaszgyőzelmével fél perc felé tornászta előnyét Hirvonennel szemben a második nap végére. "Mostani helyzetünk nem éppen az amire számítottunk." -mondta csalódottan Hirvonen. "Nem volt igazán jó napunk de még most sem értem, hogy délelőtt hol tudtunk ennyi időt elveszteni." Mikko ha világbajnok akar lenni, akkor az éjszaka ki kell találnia valamit, vasárnap pedig négy gyorsasági áll a rendelkezésére hogy álmát valóra váltsa.


Dani Sordo

A harmadik helyért vívott csata is eldőlni látszik, Dani Sordo már a nyitószakaszon elrendezte a bronzérem sorsát azzal, hogy 20 másodpercet mért Petter Solbergre. Bár a norvégnak voltak pillanatai, Sordohoz nem tudott közelebb kerülni, az idei év utolsó világbajnoki napján Petternek 25 másodperces hátrányt kellene ledolgoznia úgy, hogy Sordo a mai nap nagy részében verte.

Sebastien Ogier teljesen magára maradt az abszolút ötödik helyen, a fiatal francia beszorult két Solberg közé, Petter két és fél perccel előtte, Henning pedig eggyel mögötte érkezett célba. A hetedik hely a hazai pályán autózó Matthew Wilsoné lett, a nyolcadikra az első nap nagy vesztese, Jari-Matti Latvala kapaszkodott fel.

Bár napközben állt pontszerző helyen is, péntekhez hasonlóan szombaton is az N csoportos világkupa tízedik helyén érkezett célba Mayer Gábor és Tagai Róbert. Az egyenletes tempót autózó magyar párost ma több olyan versenyző is megelőzte, aki a pénteki napot nem tudta befejezni és holnap még az újdonsült német bajnok, Herrmann Gassner junior is veszélyt jelent rájuk. Az élen a helyzet változatlan, a norvég Eyvind Brynildsen szuper 2000-es Skodájával hatalmas előnnyel vezet Martin Prokop és a japán Toshi Arai előtt.

Fri