Korda Racing az RBR-ben

November 5.
A rallynak egy újabb területén, egy új pilótával méreti meg magát a Korda Racing a 2009-2010-es évben.

Bóta Róbert, a Korda Racing korábbi designpályázatának győztese, egy újszerű ötlettel állt elő, amely elsőre egy kicsit érdekesen hangozott, de tény, ilyen még nem volt Magyarországon, hogy egy rallycsapat szimulátor-bajnokságban is képviseltesse magát.

Robinak korábban rendkívül jó eredményei voltak a Richard Burns Rally különböző bajnokságaiban, hiszen rengeteg kupát megnyert már, 2009-ben Abszolút Európa Bajnok lett, és sikerült S2000-res kategóriában a Magyar Bajnoki Címet is megszereznie idén, így úgy döntött a csapat, miért ne próbálnánk meg.

Robi kereste a továbblépési lehetőséget az RBR OB új szezonjára, hiszen szeretett volna WRC-vel rajthoz állni, így keresett meg minket, hogy a csapat 2007-es autójával induljon a bajnokságban, ha még csak képletesen is.

Bóta Róbert: - Nagyon örülök, hogy Erik igent mondott a kicsit furcsa elképzelésemre, hiszen idén nagyon megszerettem ezt a csapatot, rengeteget köszönhetek mind Eriknek, mind pedig a csapat többi tagjának, így nagyon örülök, hogy náluk versenyezhetek, még ha csak a virtuális világban is

- A Subaru Impreza S12B WRC-vel fogok indulni, ami nagyon a szívemhez nőtt idén. Nagyon ütőképes, és szép autó, remélem, a design is tetszeni fog mindenkinek, egy teljesen új megjelenése lesz az autónak. A céljaim egyelőre, hogy egy jóízűt autózzak, aztán az eredmény majd adja magát, természetesen szeretnék minél jobban helytállni.

Korda Erik: - Egy kicsit meglepett a dolog, mikor Robi először megkeresett ezzel, de nagyon tetszik az ötlet, úgy gondolom, ha valaki valamit komolyan csinál, mindegy mi, az egy jó dolog. Remélem, hasonlóan sikeres lesz, mint korábban.

November 18-án indul a szezon az első futammal, ezt megelőzően, ezen a héten szerdától következő hét keddig van egy hivatalos tesztfutam, ahol már együtt áll rajthoz a Korda Racing színeiben Bóta Róbert a Subaru Impreza S12B WRC 2007-tel. A csapat neve alatt indul még Fekete Mihály is, aki már korábban is Robi csapattársa volt, így a névváltozás után is marad a csapatban. Két hely még ezen felül szabad a csapatban.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, TAXI4, Monster Energy Drink, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Sz-Építők Kft., Segway Kft., G-Roby Kft.

Korda Racing