Quesnel szerint a Peugeot gyorsabb a Fordnál

Január 27.
A Peugeot Sport igazgatója hiszi, hogy autói elkapják az M-Sport új Szuper 2000-es Fiestáját, annak ellenére, hogy a múlt héten az első csatát elvesztették
.

Qusenel joggal bizakodó, hisz két versenyzője, Sebastien Ogier és Stéphane Sarrazzin, a verseny 15 gyorsaságijából 9-et megnyertek, Ogier pedig nagyon közel volt Mikko Hirvonen élen álló Fiestájához, amikor két gyorsaságival a legendás rali célja előtt, a generátor hibája miatt a verseny feladására kényszerült.

"Sajnálom Sebastient, hiszen jó versenye volt, szerettem volna, ha célba ér." - mondta Quesnel. "De inkább a pozitív dolgokra figyelek, az pedig mindképp az, hogy a Peugeot még mindig versenyképes, és szerintem gyorsabb, mint a Ford."

Tény hogy a Skoda és a Ford mellett kevesen számolnak már a Peugeot-val, pedig az IRC elmúlt három évében sikert sikerre halmoznak, 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben is megnyerték a gyártók és a pilóták versenyét is.

Dél-Amerikába megy a Portugál Bajnok
Hirvonen rajt-cél győzelme
Ogier zárkózik

Fri