Rally RACC Catalunya 1. nap - Dráma a murvás nyitónapon

Október 20.
Rég nem látott rostán kellett a Rali Világbajnokság mezőnyének keresztül küzdenie magát a Katalán futam nyitónapján. A nap végére több nagy névtől búcsúznunk kellett, a versenyben maradtak közül sokaknak elérhetetlen messzeségbe került a győzelem!

A mai nap legnagyobb vesztese egyértelműen Petter Solberg. A tegnapi teszt során brillírozó norvég már az első gyorsaságin feladni készült a versenyt, miután kiütötte bal első futóművét. Pettert vélhetően már nem is látjuk a hétvége folyamán versenyautóban, hiszen ha bevállalja a superallyt, úgy fél órás hátránnyal kellene a szombati rajtba beállnia.

Következő kiesőnk Ken Block, aki a kormánymű sérülése miatt kénytelen volt Solberg autója mellé letenni Fordját.

Az első szakasz az SWRC mezőnyét sem kímélte: Kruuda és Tanak is búcsút intett a versenynek futóműsérülésnek köszönhetően.

Az elsőként rajtoló Loeb kivételével szinte az egész mezőny panaszkodott a nyitó szakaszon megálló hatalmas porra. A kettes gyors nehézségét az aszfaltos részek adták, majd a hármas szakaszon a szilárd burkolaton szétkoptatott murva gumik gyenge tapadásával kellett megküzdenie a pilótáknak.

A harmadik gyors újabb áldozatot szedett Kimi Raikkönen személyében, aki a változatosság kedvéért motorhiba miatt mondott búcsút a katalán száguldozásnak.

A délelőtti három szakaszt a Citroenesek teljesítették leggyorsabban (SS1. Loeb, SS2-3. Ogier). Jó spanyol szokásnak megfelelően a délutáni három gyorsasági teljesítése előtt néhány órás szieszta várt a talpon maradt versenyzőkre. A rali sorrendje a pénteki féltávnál: Loeb, Latvala (+5.3), Ogier (+11.9), Hirvonen (+36.5), Sordo (+57.4), Meeke (+1:24.6)

A délután kiesőkben már kevésbé, izgalomban viszont annál inkább bővelkedett miután a Fordok elkezdtek felgyorsulni.

A négyes gyorsaságit Latvala húzta be, melynek köszönhetően átvette a vezetést Loeb előtt. A finn a következő szakaszt is a leggyorsabbként teljesített, de csapattársának sincs szégyenkezni valója, hiszen mindkétszer hozta a harmadik helyet. Az ötös gyors azonban nem Latvala győzelmétől lesz emlékezetes: Ogier egy hátsó defektnek köszönhetően több, mint másfél perc hátrányt szedett be.

A pénteki utolsó, hatodik szakasz már sötétben került megrendezésre, mely szintén kiváltotta a pilóták nemtetszését. Legkevésbé Latvala zárhatta a szívébe a murvás-sötét száguldást, hiszen összeszedett egy defektet, melynek köszönhetően visszacsúszott a második helyre. A napot tehát végül mégiscsak Loeb zárhatta az élen.

Az SWRC-ben Al-Attiyah, Hanninen, Breen a nap végén a sorrend.

Holnap a srácok aszfalton folytatják tovább a száguldozást!

Nap végén mondták:

Sebastien Loeb: "Kemény napon vagyunk túl. Nagyon nehéz elsőként teljesíteni a szakaszokat, de boldog vagyok, hogy a nap végi célban lehetek."

Mikko Hironen: "Nagyon rossz ötlet volt, hogy sötétben versenyezzünk murván. Őrültség, remélem, most volt ilyen utoljára!"

Sebastien Ogier: “Rengeteg por volt az utolsó szakaszon.”

Jari-Matti Latvala: “Elképzelhetetlenül nehéz sötétben murván vezetni. Az aszfaltos részen hibáztam: eltaláltam egy sziklát és defektet kaptam.”

Dani Sordo: “Hihetetlen! Nem láttam semmit!”

Rally RACC Catalunya péntek eredmények:
1. Loeb - Citroen DS3 WRC 1:44:06.3
2. Latvala - Ford Fiesta RS WRC +30.6
3. Hirvonen - Ford Fiesta RS WRC +54.2
4. Ogier - Citroen DS3 WRC + 1:45.3
5. Sordo - Mini John Cooper Works WRC +2:02.7
6. Meeke - Mini John Cooper Works WRC +2:52.8
7. Östberg - Ford Fiesta RS WRC +3:03.1
8. H. Solberg - Ford Fiesta RS WRC +3:11.6
9. Novikov - Citroen DS3 WRC +4:24.8
10. Wilson - Ford Fiesta RS WRC +5:16.8
11. Al-Attiyah - Ford Fiesta S2000 +5:50.0

Krizsanyik Zoltán