Hyundai WRC projekt

Szeptember 12.
Nagyjából azzal egy időben elkezdődtek a tervezési munkálatok a Hyundai háza táján, hogy az FIA közzé tette a második generációs WRC-k szabálytervezetét. A koreaiak egy sportos képet szeretnének kialakítani magukról, és ehhez a rali világbajnokságot szeretnék felhasználni

A lámpa Koreában már rég zöldre váltott, a két tesztautó szorgosan rója köreit, eközben a cég keresni a megfelelő helyet a versenyrészlegnek az offenbachi cégközpont közelében. Itt nem csak a WRC-k fejlesztése, építése és felkészítése zajlana, hanem a BMW M vagy a Volkswagen R részlegeihez hasonlóan a közeljövőben itt készülnének az utcai modellek sportosabb változatai.

Már csak ez okból is szeretné saját kezébe venni a dolgokat a cég, ahelyett, hogy kiadná egy külsős cégnek, mint tette azt 2000 és 2003 között a brit MSD-vel. Ez az együttműködés enyhén szólva sem volt gyümölcsöző, ami leginkább az egyre karcsúbb költségvetés számlájára írandó, a végén aztán bírósági ügy is lett a dologból, mert nem érkezett meg az a kevés pénz se az angol csapathoz. Ezek után a csapat kiszállt a vb-ről, amiért pedig a Hyundai rekord mértékű büntetést volt kénytelen fizetni az FIA-nak.

Most biztosan minden máshogy lesz. A technikai főnök nem más lesz a koreaiaknál, mint a francia Michel Nandan, aki a vezető tervezője volt a Peugeot 206 és 307 WRC-nek és a Suzukinál is dogozott konstruktőrként az SX4 WRC projekt alatt. Most az lesz a dolga, hogy egy versenyképes autót rakjon össze az i20-ból, ami a nagyon közeli jövőben méltó versenytársa lehet a DS3-nak, a Fiestának, és a Polo-nak.

Persze a siker nagyban a rendelkezésre álló költségvetésen is múlni fog, nem sokára kiderül, hogy ebből a hibából is tanultak-e, mert ha nem, akkor maximum a pályákat söprögethetik a fent nevezett autóknak.

Szeptember 27-én nyit az idei őszi autószalon, páros év révén, idén Párizs vendégeli meg a kiállítást, ahol valószínűleg további információkra is fény derül, mint például, hogy mikor és hol láthatjuk az autót először és talán már a pilóták kiléte is szóba kerülhet.

Kígyó