l1
l2


{

 

 

Loeb kipróbálta a McLaren-t

December 20.
A kilencszeres világbajnok már biztosan ott lesz a GT sorozatban 2013-ban. Sebastien Loeb egy McLaren MP4-12C GT3-assal teszi próbára tudását pályaautózásban, amivel már túl van az első közös métereken. Emellett természetesen nem hanyagolja el ralis múltját sem - a betervezett négy világbajnoki futamon biztosan ott lesz a GT sorozat mellett.

Loeb egyébként már elkezdte az ismerkedést e műfajjal, és a Von Ryan Racing-nek köszönhetően jó pár kilométert megtett a sorozat franciaországi állomásán, a Paul Richard pályán. 

"A McLaren teljesen meggyőzött. Otthon már láttam és ki is próbáltam a versenypályán. Nagyon tetszik a kezelése, emellett igazán modern autó és a technikai paraméterei sem utolsók. A navarrai teszt jól alakul, de még nagyon sok munka vár rám - ránk a csapattal. Teljesen másabb kanyarvétel szükséges egy pályaautózásnál, de úgy érzem, meg tudom csinálni a jövő évet. Sikerült pár számomra előnyös beállítást találhatunk, úgyhogy minden a tervek szerint alakul." - nyilatkozta Sebastien Loeb.

Mindeközben azért arra is maradt ideje, hogy a számára oly fontos Monte Carlo Rally-ra is felkészüljön, melyről a Best of Rally Live csapata dobott össze egy kis videót:

 

Lara