l1
l2


 

 

Öltöztess velünk versenyautót! - Emeljük a tétet

Március 2.
Szép számban érkeznek a pályamunkák a rallysportos Subarura, részben ezért, részben pedig azért, hogy még több narancs-fekete Imprezában gyönyörködjünk, úgy döntöttünk tovább emeljük a tétet, 10 ajándékot szeretnénk szétosztani a tervezők között, valaki pedig egy versenyen navigálhat az általa megálmodott autóban!

Az első és talán legfontosabb, a korábbi kiíráshoz képest, hogy a győztes dekor tervezőjének tesztútját egy igazi versenyre cseréljük, Lajosházi Csabi ugyanis bevállalta, hogy az egyik idei sprintfutam egyik gyorsaságiján autóztatja meg a nyertest a Subaruval. A dobogó második-harmadik fokán holtversenyt szeretnénk hirdetni, vagyis mindketten egy-egy tesztkör kapnak ajándékba, a 4-10-ig helyezettig pedig rallysport.hu ajándékcsomaggal lesz gazdagabb. Ehhez kapcsolódóan olyan kérésünk lenne, hogy a "rallysport.hu" -ban a pontot cseréld le valami általad jópofának tartott pontra emlékeztető ikonra, valahogy úgy, ahogy a World Tour logónkban, a fölgömb helyettesíti.

A pályamunkák értékelését a következőképpen gondoltuk. Az első hármat a versenyzők saját ízlésük szerint választják ki, a 4-10. helyezettet pedig a szerint választjuk ki, hogy hányan kedvelik majd facebook oldalunkon.

Az utolsó és talán egyik legfontosabb dolog, hogy a pályamunkák elküldésének határidejét március 15.-re módosítottuk, hogy mindenkinek legyen még ideje tervezgetni.

És ami nem változott:
- az autó alapszíne fehér
- jelenjen meg a design-ban a rallysport.hu és legyen még hely 4-5 támogató matricájának

Segítségként adunk egy alaprajzot a dekor tervezéshez, de ha neked ennél van jobb alapod, amire elkészítenéd a ruhát, azt is szívesen várjuk.

Az elkészült pályaműveket kérjük küld a zoltan.krizsanyik@rallysport.hu e-mail címre, a pályaműveket március 10.-ég várjuk.
Hajrá! :)

Fri