l1
l2


 

 

Akropolisz Rally Gy1: Ez kemény dió volt

Május 31.
Több nagymenőnek is beletört a bicskája a görög VB futam első gyorsaságijába, Ogier elhullott, Ostberg és Hirvonen ugyan megy, de nagyon sokat kaptak az élre álló Jevgenyij Novikovtól.

Amilyen jól indult, olyan rosszul kezdődött a világbajnokság éllovasa számára az idei Akropolisz Rally. Mindenki tudta, hogy kemény lesz, hisz a görög pályák nem a kíméletességükről híresek, ráadásként pedig rögtön egy majd 50 kilométeres szakasszal vette kezdetét a verseny.

A nyitó szakasz legnagyobb vesztese a délelőtt folyamán még brillírozó Sebastien Ogier volt, aki már a szakasz elején begyűjtött egy defektet. Ekkor ugyan még tovább tudott menni, de nem sokkal később műszaki hiba miatt bennragadt a szakaszon Polo WRC-je és a Ogier nap feladására kényszerült. Holnap 10 perces büntetéssel folytathatja a küzdelmet.

A Volkswagen akármennyire is ígérte, nem sikerült felülkerekednie a kézifékproblémákon, Jari-Matti Latvala ugyanis erre (is) panaszkodott a szakasz céljában. "Egy kicsit csúszós és nagyon nehéz szakasz volt. Problémám volt a kézifékkel, egy helyen túlcsúsztam, az autó pedig nagyon túlkormányzott." - mondta az első szakasz után a harmadik helyen álló finn pilóta.

Az élre az orosz rakéta, Jevgenyij Novikov került, aki senkivel és semmivel nem törődve taposta a gázt, aminek egy fölényes, majd félperces szakaszgyőzelem lett az eredménye. "Megpróbáltuk nyomni neki, megyünk tovább." - mondta tömören Novikov. Dani Sordo másik, egy kicsit talán furcsa, de annál célravezetőbb taktikát választott magának, a szakasz vége felé közeledve folyamatosan lassulni próbált. "Miután hallottam, hogy mi történik a többiekkel, nem akartam kockázatot vállalni." - mondta a spanyol, akinek egy második hely lett a jutalma.

Sordo valószínűleg folyamatosan mást se hallott a rádión, csak versenytársai szenvedését, hiszen Ogier mellett Mads Ostberg is félre kényszerült állni egy időre, a szakasz pedig csak egy kerékkel kevesebbel engedte ki magából. Mikko Hirvonennek is volt miről mesélnie a célban, hogy miért kapott majd 6 percet Novikovtól. "Kormányzási problémáink vannak, valami nagyon elromlott az autóban." - mondta Hirvonen aki alaposan feltartotta a mögötte rajtoló Nasser Al Attiyah-t. "Beszorultunk Mikko porába és olyannyira nem láttunk semmit, hogy egyszer neki is mentem oldalról." - mesélte a korábbi Dakar Rally győztes. Hasonló helyzetbe került a mezőny legügyesebb F1-es versenyzője, Robert Kubica is, ő a perui Nicolas Fuchs porfelhőjében vétett el egy kanyart. Kubicára azonban ezzel együtt sem lehet panasz, hiszen legjobb WRC2-esként az abszolút 9. helyet foglalta el.

Az Akropolisz Rally állása az 1. gyors után:
1. Jevgenyij Novikov/Ilka Minor, Ford Fiesta RS WRC 32:58.6
2. Dani Sordo/Carlos Del Barrio, Citroen DS3 WRC +20.6
3. Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila, Volkswagen Polo R WRC +36.3
4. Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul, Ford Fiesta RS WRC +38.3
5. Andreas Mikkelsen/Mikko Markkula, Volkswagen Polo R WRC +54.4
6. Nasser Al-Attiyah/Giovanni Bernacchini, Ford Fiesta RS WRC +57.5
7. Martin Prokop/Michal Ernst, Ford Fiesta RS WRC +1:34.3
8. Khalid Al Qassimi/Scott Martin, Citroen DS3 WRC +2:13.3
9. Robert Kubica/Maciej Baran, Citroen DS3 RRC +2:51.6
10. Jurij Protaszov/Kuldar Sikk, Ford Fiesta RRC +3:12.1
11. Mads Ostberg/Jonas Andersson, Ford Fiesta RS WRC +3:16.0
... Mikko Hirvonen/Jarmo Lehtinen, Citroen DS3 WRC +5:56.2

A győztes menet belülről
Ogier nyerte a görög időmérőt

Fri