l1
l2


 

Új lendületet kap a DS 3 WRC Portugáliában

Május 7.
Ismét megújul a DS 3 WRC a Világbajnokság első európai murvás versenyére, az aerodinamikai csomag mellett 4 futam után vadonatúj ruhát is kap Kris Meeke és Mads Östberg és Khalid Al Quassimi versenyautója.

Alig néhány nappal azután hogy Argentínában a Citroen megszerezte 94. világbajnoki futamgyőzelmét, komoly változásokon esik át a DS 3 WRC. A legszembetűnőbb változás az dekorációját érinti, a franciákra egyébként nem jellemző módon már négy futam után nyugdíjazták a Montén debütált 2015-ös ruhát és Portugáliában egy sokkal dinamikusabb köntössel ruházzák fel a DS 3 WRC-t.

A ruha mellett további újdonságokat is könnyen felfedezhetünk a Portugáliában bemutatkozó versenyautón, ilyen a teljesen megújult front rész, valamint az egyes pilóták autói is megkülönböztető jelzéseket kapnak melyet a tetőn és a visszapillantó tükrön köszönnek vissza, Kris Meeke autója fehér, Ostbergé szürke, Al Quassimi pedig vörös színt kap.

A műszaki újdonságok első csomagja már a Monte Carlo Rallyn bemutatkozott, minek köszönhetően a csapat az első 4 futamon 3 dobogós helyet, köztük egy futamgyőzelmet is szerzett, mely még motiváltabbá tette a csapatot, a Portugáliában bemutatkozó aerodinamikai csomagtól pedig további sikereket remélnek.

Fri