l1
l2


 

Al Attiyah szakaszt nyert, Somfaiék búcsúztak a Dakaron

Január 15.
Második szakaszgyőzelmét szerezte Nasser Al-Attiyah a Dakar tizenegyedik versenynapján, azonban Peterhansel továbbra is őrzi megnyugtató előnyét az élen. Karnyújtásnyira a céltól a verseny feladására kényszerült a mezőny egyetlen magyar párosa is.

La Rioja és San Juan között a továbbra is élen álló Stephane Peterhansel és csapattársa, Sebastien Loeb kezdett be a leggyorsabban. Nasser Al-Attiyah a nap második felében ébredt fel, és sikeresen maga mögé utasította a srácokat. Loeb-nek közel hat percet adott, ám mindezek ellenére a katari még mindig tisztes távolban toporog az összetettbeli második helyen. Peterhansel kicsit hátrébb csúszott, negyedikként fejezte be a csütörtököt. Összetettben azonban még mindig a katari előtt tanyázik 51 perccel.

A napot a Peugeot számára rögtön egy negatív hír árnyékolta be - Carlos Sainz, akinek a tízedik versenynapja mondhatni változatosra sikeredett, visszavonulót fújt a 2016-es Dakarra vonatkozóan. A spanyolon kívül még három versenyzőjének szoríthat a Peugeot - a futamgyőzelemre jelen pillanatban esélyes Stephane Peterhansel, Sebastien Loeb és Cyril Despres is gyűjti még a kilométereket.

Maradva a francia márkánál, érdemes arra a Sebastien Loeb-re kitérnünk, aki élete első Dakar futamán elég jól bekezdett – az első héten végig uralta a mezőnyt, míg a második héten, három napon keresztül szerencsétlenség üldözte. A tapasztalt Dakarosok egyébként várták ezt a második hetet, hiszen elmondásuk szerint itt már sokat számít az, ki hányszor volt részese e sivatagi megmérettetésnek. Loeb három napig mondhatni szenvedett, de csütörtökön ismét felszívta magát és értékes időket tudott összehozni minden egyes időellenőrző pontnál.

 

Az összetettbeli harmadik pozíciót továbbra is a Toyota uralja Giniel De Villiers-nek köszönhetően. Mögötte egész közel érkezik a szintén Minit képviselő Mikko Hirvonen.

A Dakar legnehezebb, tizedik szakasz a mezőny egyetlen magyar párosát is maga alá gyűrte, Somfai Imre és Somfai Mátyás ugyan számos nehézség árán teljesítette a szerdai távot, azonban mivel csütörtök reggel nem érkeztek meg időben a táborba, el kellett köszönniük a további küzdelmektől

Az autósok állása a tizenegyedik szakasz után:


1

 

PETERHANSEL (FRA), COTTRET (FRA)

PEUGEOT

037:42:20

 

2

 

AL-ATTIYAH (QAT), BAUMEL (FRA)

MINI

 

00:51:55

 

3

 

DE VILLIERS (ZAF), VON ZITZEWITZ (DEU)

TOYOTA

 

01:17:24

 

4

 

HIRVONEN (FIN), PERIN (FRA)

MINI

 

01:22:47

 

5

 

POULTER (ZAF), HOWIE (ZAF)

TOYOTA

 

01:46:36

 

6

 

ROMA (ESP), HARO BRAVO (ESP)

MINI

 

01:54:34

 

7

 

DESPRES (FRA), CASTERA (FRA)

PEUGEOT

 

01:56:53

 

8

 

VASILYEV (RUS), ZHILTSOV (RUS)

TOYOTA

 

02:11:31

 

9

 

LOEB (FRA), ELENA (MCO)

PEUGEOT

 

02:25:18

 

10

 

HUNT (GBR), SCHULZ (DEU)

MINI

 

02:48:02

 

Antoine Meo új szakaszgyőztesként tűnt fel a motorosok kategóriájában. A francia versenyző KTM-es márkatársát, a versenyben élen álló Toby Price-t utasította maga mögé egészen pontosan 18 másodperccel. Ők azok a versenyzők, akik szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen több társukkal ellentétben nekik nem akadtak navigációs gondjaik.

Paulo Goncalves számára például triplán rosszul sült el a Dakar csütörtöki versenynapja – a portugál versenyző nem elég, hogy egy öt perces büntetést kapott a szerdai szerelés miatt, de a csütörtöki 431 kilométeres részen a navigációjával is gondjai akadtak, így volt, hogy nem a helyes irányt választotta a sivatagban. Mindezek mellett a 118-as kilométernél Goncalvest orvosok látták el, ugyanis egy esést követően megsérült a portugál, így kénytelen volt feladni a küzdelmeket is 2016-ra.

A motorosok állása a tizenegyedik szakasz után:


1

 

PRICE (AUS)

KTM

040:08:30

 

2

 

SVITKO (SVK)

KTM

 

00:35:23

 

3

 

MEO (FRA)

KTM

 

00:43:46

 

4

 

QUINTANILLA (CHL)

HUSQVARNA

 

00:45:19

 

5

 

BENAVIDES (ARG)

HONDA

 

00:57:05

 

6

 

RODRIGUES (PRT)

YAMAHA

 

01:02:01

 

7

 

VAN BEVEREN (FRA)

YAMAHA

 

01:33:46

 

8

 

BRABEC (USA)

HONDA

 

01:39:55

 

9

 

FARRES GUELL (ESP)

KTM

 

01:41:58

 

10

 

METGE (FRA)

HONDA

 

03:19:41

 

Lara