l1
l2


 

Kajetanowitz az EB-t választotta

Január 20.
Címvédésre készül Kajetan Kajetanowicz. Az Európa Bajnokság 2015-ös győztese visszatér a kontinens viadalra annak reményében, hogy Ford Fiesta R5-ösével tudja hozni azt, amit az előző szezonban - Jarek Barannal a jobbján 2016-ban is a leggyorsabbak szeretnének lenni.

Kajto egyelőre marad a megszokott márkánál és típusnál  - továbbra is az R5-ös Fiestával szeli majd a kanyarokat a Lotos támogatásával. Külön öröm számára, hogy augusztusban egy hazainak számító esemény is bekerült a naptárba. A Rajd Rzeszowski-ról természetesen nem szeretne hiányozni - többek között azért sem, mert kétszer győztesként ünnepelte a dél-lengyelországi megmérettetést.

Tavaly egyébként három győzelemmel és négy további dobogós hellyel érte el azt a páros, hogy Európa legjobbjai legyenek. "Talán az egyik legizgalmasabb év elé nézünk, ha a naptárra pillantok. Ezt nem azért mondom, mert két helyszín is közel esik a lengyel rajongókhoz. 10 rendkívüli futam közül lehet válogatni az idén, és úgy érzem, ezekkel a rajthoz állásokkal csak egyre jobb pilótává vállhatok." - mondta Kajto.

Az Európa Bajnokság legutolsó címvédése 2011-ben történt - akkor az olasz Luca Rossetti érte el ezt a bravúrt. A 2016-os Európa Bajnokság nyitófutama február elején, azaz 2016.02.05-07. között Lettországban kerül megrendezésre.

Lara