l1
l2


 

Loeb szerint Meeke-nél jó kezekbe lesz a Citroen

Január 19.
Sebastien Loeb ugyan már a Peugeot sikereiért harcol, korábbi csapatát is figyelemmel kíséri. A kilencszeres világbajnok szerint a Citroen jó döntést hozott azzal, hogy Kris Meeke-t választotta a felfrissített DS3 WRC irányítására.

A Citroen 2015-ben még teljes szezont futott, az idei évet azonban csak pár futammal tervezik, hiszen minden erejüket a legújabb, C3-as WRC fejlesztésére szeretnék fordítani.

Kris Meeke 2016-os éve is csonka szezont tartalmaz. A versenyekre a DS3 WRC-t a PH Sport biztosítja, és mindezek mellett bőszen foglalkozik majd szépen a tesztelgetésekkel is az észak-ír.

Loeb szerint az illetékesek kiváló döntést hoztak azzal, hogy pilótájuknak szavazták meg további bizalmukat is, hiszen a top versenyzők a Volkswagen kezeiben vannak. "Úgy gondolom, hogy Sebastien Ogier a legerősebb versenyző, de valójában a Volkswagen teljesítménye a meghatározó, csak úgy, mint Latvala esetében. Kris egy nagyon okos, ügyes srác, aki nem mellesleg mérnök is. Nemcsak beül az autóba, érti a miérteket és a hogyanokat."

Loeb egyébként nem zárkózott volna el a Citroennel való közös projekttől, de a többszörös világbajnok márka bezárta az ajtót korábbi pilótája előtt.

Meeke természetesen örült annak, hogy egy legendának mondható versenytársa így vélekedett róla: "Nagyszerű érzés ilyen szavakat hallani egy kiválóságtól, de természetesen nem szabad megállni, még ezek után is sok munkát kell belefektetnem a karrierembe. Sebastien és a Citroen is magasra tette a mércét, amikor a csúcson voltak. Nem lenne rossz megcélozni azt a szintet."

Lara