l1
l2


 

Ogier átvette a vezetést - Kubica és Paddon kiestek

Január 22.
Sebastien Ogier átvette a vezetést Kris Meeke-től a mai harmadik gyors után, előnye viszont mindössze minimális, várhatóan izgalmasan folytatódik kettejük csatája. Eközben a mai első gyorson Paddon és Kubica is lecsúsztak a jeges úton és feladni kényszerültek a versenyt.

 

A két peches pilóta ugyanabban a kanyarban csúszott le az útról, Paddon csak a bal hátulját lógatta le, de az is elég volt, hogy kiüsse a kereket az autó alól, így bár nem az a kanyar jelentette a végállomást ő sem tudott továbbmenni. Nem úgy Robert Kubica, aki le is esett az útról, és frontálisan nekicsapódott néhány fának hiába haladt mindössze körülbelül gyök kettővel.

Paddon: 

 

Kubica:

 

Az élen helyet cserélt Kris Meeke és Ogier, az első két gyorsaságin csak egy kisebb ütésváltás volt kettejük között, az elsőn kilenctized Ogier javára, a másodikon 7 Meeke javára, míg a harmadikon 8,2-vel volt gyorsabb a francia, amivel 1,5 másodperc előnnyel mehet a napközbeni szervizbe.

 

Ők ketten külön kategóriát képviselnek, Mikkelsen a harmadik helyen már 37 másodpercre van csapattársától, míg a negyedik helyért Latvala és Neuville vívnak komoly csatát, jelenleg Latvala áll jobban 3,4 másodperccel, míg Neuville az autója rossz beállítására panaszkodik. "Rengeteget van lent az autó alja, és sokat pattogunk. Tesszük, ami tőlünk telhető. Néhol nagyon óvatos az itinerem. Azt hiszem állítanunk, kell a futóművön. Összességében egyre jobban érzem magam az autóban."

A WRC2-es mezőnyben is változás történt az élen, a Fiesta R5evo-val támadó Elfyn Evans a tegnapi defekt és több mint 40 másodperces hátrányból a mai három szakaszon csinált 35 másodperc előnyt. Evans tavaly is többször jelezte, hogy nem ügyetlen gyerek ő, de úgy néz ki, hogy a második generációs Fiesta R5 sem sikerült rosszul, igaz az alábbi vidó tanulsága szerint a szerencsével sem állt hadilábon, Kubica roncsa" jól jött a walesi-nek.

 

 

Állás az ötödik szakasz után:

1.

Ogier / Ingrassia

Volkswagen Polo R WRC

57:06.7

2.

Meeke / Nagle

Citroen DS3 WRC

+1.5

3.

Mikkelsen / Jaeger

Volkswagen Polo R WRC

+37.8

4.

Latvala / Anttila

Volkswagen Polo R WRC

+53.5

5.

Neuville / Gilsoul

Hyundai i20 WRC '16

+56.9

6.

Östberg / Flöene

Ford Fiesta RS WRC

+1:11.6

7.

Sordo / Martí

Hyundai i20 WRC '16

+1:42.4

8.

Camilli / Klinger

Ford Fiesta RS WRC

+1:46.0

9.

Lefebvre / Moreau

Citroen DS3 WRC

+1:48.0

10.

Tänak / Mõlder

Ford Fiesta RS WRC

+2:01.7

 

VAdam