l1
l2


 

Megvan az idei EB szezonnyitó mezőnye

Január 26.
Harminckilenc páros részvételével indul az Európa Bajnokság 2016-os szezonja. Az évad első, lett megmérettetésén a címvédő, Kajetan Kajetanowicz Fordja mellett ott lesz Alexej Lukjanuk Fiestája is. Botka Dávid Citroen DS3 R5-ösével utazik északra, míg Német László a kis Peugeot 208-assal próbál szerencsét.

Amint arról már korábban beszámoltunk, 2016-re gyári csapat nélkül marad az Öreg Kontinens rali bajnoksága, először a Skoda, majd a tél szünetben a Peugeot is úgy döntött, inkább a Világbajnokságon próbálnak szerencsét, így idén már csak a privát csapatok mérik össze erejüket a Rally EB-n.

Kezdésként tizennégy R5-ös gazdagítja majd a Rally Liepaja mezőnyét február 5-7. között. Közülük is legnagyobb arányban a Fiestások vannak a pár Skodás és Citroenes résztvevő mellett - a 2015-ös ERC2-es győztes, Botka Dávidon kívül Frank Tore Larsen, Tomasz Kasperczyk, Alexej Lukjanuk, Jaroslav Koltun, Roman Odlozilik, Hubert Ptaszek, Giacomo Costenaro, Ralfs Sirmacis, Raul Jeets, Federico Della Casa, Kajetan Kajetanowicz, Raimonds Kisiels és Antonin Tlustak színesíti majd az Európa Bajnokság fő kategóriáját.

Német Lászlóék R2-es csoportjában szintén 14 résztvevő lesz - a magyar versenyző mellett tehát még tizenhárom páros szólhat bele e kategória pontjainak alakulásába.

A Rally Liepaja EB nevezési listája

Lara