l1
l2


 

Al Attiyah meglépett üldözőitől

Április 5.
Az Abu Dhabi Desert Challenge második versenynapján is Al Attiyah nyert, a katari a hétfői 279 kilométeres szakaszon tovább növelte előnyét Yazeed Al Rajhi-val szemben, aki már 10 perccel lemaradva követi. A harmadik helyre Vasziljev zárkózott fel, Fazekas Károlyék a 19. helyen teljesítették a távot.


Nasser Al-Attiyah

A Toyota Hilux-szal rajthoz álló Attiyah és navigátora, Mathieu Baumel a Nissan Patrol névre keresztelt hétfői szelektíven is szárnyalt, a katari/francia vegyespáros nem kevesebb, mint 8 perccel volt gyorsabb Al Rajhi-tól, akinek összetettben ezzel 10 perc 21 másodpercre nőtt a hátránya.

Vlagyimir Vasziljev egy helyet javítva ezúttal harmadikként rajtolhat el kedden. A Mini pilótája Jakub Przygonski-t leszorítva a dobogóról 13 perccel lassabb az élen álló kataritól.


Yazeed Al-Rajhi

"Ez egy borzasztóan nehéz szakasz volt, ahol komolyan kellett koncentrálni a dűnék helyes teljesítésére. Nagyon tetszik a Toyota ezen a terepen, de úgy gondolom, ezt az eredmény is mutatja, hogy sikeresen vesszük az akadályokat. A Mini-től ugyan kisebb a nyomatéka, de ez most abszolút nem jön ki. Örülök, hogy az élen állok, és remélem, továbbra is csak jókat mondhatok majd el a futamról, az autóról." - nyilatkozta Al Attiyah.

 

A kilencedik helyen tanyázó Khalid Al Qassimi célja az előrébb lépés, azonban a pilótának nem nagyon sikerülnek most a tervei. Egész jól haladt a hétfői szelektíven, azonban egy dűne megtréfálta Minijét. Majdnem borultak is, de végül sikerült az autót talpon tartani. Al Qassimi nyaka kicsit fáj a manőverezés következtében, de nem adja fel, tovább nyomul, bízva egy sokkal jobb eredményben.


Fazekas Károly

A magyar páros magabiztosan állja a sarat. Fazekas Károly és Garamvölgyi Zoltán tíz helyet javítva összetettben, az összetettbeli 29. helyről várhatták a kedd reggelt . "Elég jól bekezdtünk és sorra előzgettük meg az előttünk indulókat. A nap folyamán találtunk két helyi menőt is akiket úgy éreztük, hogy a dűnés részeken érdemes inkább követni mert bár tudnánk gyorsabban menni de nagy kockázat árán. Folyamatos kontrollal tartottuk a lépést, de sajnos mindkét "túravezetőnk" odaveszett. Egyikükkel egyszer a mai nap folyamán együtt akadtunk el, amiből még ők jöttek ki jobban, de 20 perc alatt mi is kiszabadultunk. Ez után akadtunk rá a másik helyi csapatra, aki viszont olyan tempót diktált, hogy kb 100 km alatt utol is értük és meg is előztük korábbi segítőnket.

A nap utolsó 60 km-ét a Minis, Schott-Schmidt párossal vonatoztuk, akinek szintén tudtuk tartani a tempóját csak a vége előtt 10 km-el egy közös előzés során mi beszorultunk egy buggy mögé és így eldőlt a mai házi meccsünk." - vélekedett a hétfői szakaszról a Fazekas Motorsport.

Az Abu Dhabi Desert Challenge állása az SS1 után/autók:
1. Nasser Al-Attiyah / Mathieu Baumel (QAT / FRA) Toyota Hilux 7:24.14
2. Yazeed Al-Rajhi / Timo Gotschalk (KSA / DEU) Mini All4 Racing 7:34.35
3. Vladimir Vasilyev / Konstantin Zhiltsov (RUS / RUS) Mini All4 Racing 7:37.44
4. Jakub Przygonski / Tom Colsoul (POL / BEL) Mini All4 Racing 7:39.03
5. Marek Dabrowski / Jacek Czachor (POL / POL) Toyota Hilux 7:47.42
6. Mikko Hirvonen / Michel Perin (FIN / FRA) Mini All4 Racing 7:54.48
7. Bryce Menzies / Andreas Schulz (USA / DEU) Mini All4 Racing 7:55.57
8. Mathieu Serradori / Didier Haquette (FRA / FAR) Buggy 7:58.40
9. Sheikh Khalid Al Qassimi / Khalid Al Kendi (ARE /ARE) Mini All4 Racing 8:01.54
10. Nunzio Coffaro / Daniel Meneses (VEN / VEN) 8:42.04
29. Fazekas Károly / Garamvölgyi Zoltán (HUN/HUN) BMW X6 11:23.41


Pablo Quintanilla

A motorosok kategóriájában az első szakaszt követően élre álló Toby Price egy harmadik időt ért el a szintén 279 kilométeres részen – ez azonban összetettben is visszasorolta őt a dobogó legalsó fokára. Az élre Pablo Quintanilla került, aki Sam Sunderland előtt motorozik összetettben 1 perc 43 másodperccel. A Dakar győztes Price-nak sincs még minden veszve, ugyanis Sunderland mindössze 1 perccel halad előtte.

1. Toby Price (AUS) KTM 450 Rally Factory 3:39.39                      
2. Sam Sunderland (GBR) KTM 450 Rally Factory 3:40.14
3. Pablo Quintanilla (CHL) Husqvarna 450 Rally Factory 3:40.48
4. Helder Rodrigues (POR) Yamaha WR 450 3:53.47
5. Jakub Piatek (POL) KTM 450 Rally Replica 3:54.55
6. Txomin Arana Cobeaga (ESP) Husqvarna 450 Rally Replica 3:55.27
7. Mohammed Al Balooshi (ARE) KTM 450 Rally Replica 3:56.56
8. David McBride (GBR) KTM 450 Rally Replica  4:00.42
9. Laia Sanz (ESP) KTM 450 Rally Factory 4:05.32
10. Pierre Alexandre Renet (FRA) Husqvarna 450 Rally Factory 4:09.16

Al Attiyah élre állt Abu Dhabiban

Lara