l1
l2


 

Meeke fülig érő szájjal szállt ki a C3 WRC-ből

Április 19.
Menetrend szerint halad a Citroen legújabb büszkeségének fejlesztése. A Citroen C3 WRC letudta az elsőre betervezett murvás tesztnapjait, melyre Kris Meeke közreműködésével Franciaországban került sor. A kilométerek a megbízhatóság és a teljesítmény jegyében teltek - hogy miként muzsikált az autó, arról maga a pilóta mesél.

Az első és legfontosabb tény minden részletet félretéve, hogy 2017-ben a francia autógyár egy teljesen megújuló WRC-t ad a rali világbajnokságnak a legdrasztikusabb szabálymódosítások fényében. Szemlátomást is látványos változást vittek bele a királykategóriás járműbe a mérnökök – a karosszéria 55 mm-rel szélesebb lett a jelenlegi modellnél és nagyobb aerodinamikai szabadsággal élhettek a tervezők. A modern vonalakat képviselő lökhárító, a kiemelkedő levegő nyílások, a hátsó diffúzor mind-mind a jövő versenyautóját szeretnék ábrázolni. Ezekből a határozott elemekből kifolyólag pedig nem meglepő, hogy sokan az 1980-as években fénykorát élő B csoportos autókkal hasonlítják össze a C3-ast.

A motorháztető alatt az 1,6-os, közvetlen befecskendezéses turbómotor egy 36 mm-es szűkítővel lett ellátva, csak úgy, mint a WTCC sorozatban szereplő Citroen C-Elysée. A kicsivel több, mint 380 lóerős járgány súlyát 25 kilóval csökkentették, és a központi differenciál jóvoltából sokkal jobb tapadással számolnak a leendő versenyeken.

Nem véletlenül merülhet fel bennünk az izgalmas jelző – a Citroen C3 WRC a FIA legújabb szabálypontjai alapján lett megépítve, hogy minden egyes része megfeleljen a Bizottság elvárásainak. Az idei csonka szezonját teljesítő csapat teljes odaadással dolgozik az új autón, remélve, hogy jövőre több győzelemmel és izgalmas élmezőnybeli küzdelmekkel büszkélkedhet majd a világbajnokság futamain.

Az új autó tesztelés április 9.-én vette kezdetét– ezen a napon tette meg első kilométereit Franciaországban a C3-as. Kris Meeke-re csütörtökön, azaz 14-én került a sor, aki az első autókázás után teljes vigyorral az arcán szállt ki a legújabb modellből. Ez a mérnököknek hatalmas elismerés volt, hiszen láthatták, hogy van potenciál a vadobatúj WRC-ben. Az ír srác után Craig Breen is élvezhette a Citroen C3 WRC társaságát. A kavicsos, murvás utakon az alváz, a felfüggesztés, a váltó és a karosszéria is a figyelem középpontjába került – a mérnöki értékelések alapján pedig kifejezetten pozitív eredményeket hoztak ezek a részek.

Természetesen a látványos dekorációval valamennyire próbálták elrejteni a C3 aerodinamikai sajátosságait, de ezek az elemek annyira szembetűnőek, hogy szinte lehetetlen lenne elsiklani felettük. 

YVES MATTON: "A csapat fantasztikus munkát végzett"

Ezek az első lépések mit jelenthetnek a csapat számára?

"Az ilyen méretű projektekben ez az első lépés talán a legfontosabb helyet foglalja el a ranglétrán. A tervezési fázis átfutási ideje nagyon szoros. A szakértelemnek és az eddigi tapasztalatoknak köszönhetően a csapat fantasztikus munkát végzett. Az első kilométerek alapján az autón nagyobb problémákat nem tapasztaltunk, a jövőben pedig ezen apróságok kiküszöbölésére kerül majd sor. A Citroen kivételes eredményt ért el, és remélem, ez jövőre eredményekben is kamatozik majd."

Melyek az első benyomásai, miután látta az autót menet közben?

"Az új szabályok fényében építettük a C3-ast és azt kell mondjam, hogy teljes mértékben azt hozta az autó, amire számítottunk és amit vártunk. Valamennyi tényező is az akarásunkat mutatja - a sebesség, az agresszív kialakítás mind-mind bizonyíték szeretne lenni arra, hogy egy versenyképes WRC-vel állunk szemben. Szerintem sokan fogják szeretni a pálya szélén."

Lehet ez elsőre nem tűnik fel, de ezek az új WRC-k még biztonságosabbak lesznek, mint a jelenlegi fejlesztések?

"A FIA már évek óta azon dolgozik, hogy a versenyzést biztonságosabbá tegye a párosok számára. Mi abszolút támogatjuk ezt az elképzelést. Természetesen ez bizonyos korlátokat szab a tervezésben. A jelenlegi modellünk sem utolsó a biztonságos autók sorában, így sokat nem kell változtatnunk, ha ezt a vonalat kívánjuk folytatni."

Az elmúlt években a versenypályákon való versenyzés előnyt vagy hátrányt jelenthet-e?

"A WRC-től soha nem tévedtünk el messze, csupán az adatbázisunk frissítéséről lehet szó. A WTCC úgymond egy bónusz lehetőség a számunkra, amely segítségével még nagyobb tapasztalatra tehetünk szert."

Mi lesz a projekt következő szakasza?

"Egyelőre murván folytatjuk a teszteket, majd nemsokára áttérünk aszfaltra is. Technikailag úgy érzem, közel vagyunk a megálmodott paraméterekhez, mellyel igazán ütőképes autót mutathatunk be 2017-re."

KRIS MEEKE - "Mindig is erről a pillanatról álmodtam."

Sok emberrel voltál körülvéve az első vizsgálatok során, nagyon sok mérnök és technikus dolgozik az autón...

"Igen, mindenki 100 százalékban elkötelezett és nagyon lelkesen dolgozott az elmúlt napokban. Amikor két éve a csapathoz kerültem, akkor úgy láttam, hogy a WTCC-n nagyobb hangsúly van, mint a WRC-n, most azonban örömmel látom, hogy a rali is főszerephez jutott. Ez az autó most még keményebb és eredményesebb munkára ösztönöz minket, ami a siker kulcsa lehet."

Hogy érezted magad az autóban?

"Mindig izgalmas egy új autóba először beülni. Ez azonban most kicsit másabb, hiszen nem új fejlesztésről beszélünk, hanem egy önmagában teljesen megújuló Citroen WRC-ről. Tudom, hogy mindenki kőkeményen dolgozik még most is ezen az autón, és bízom benne, hogy ennek az időráfordításnak meg lesz a gyümölcse."

Ez az új generációs WRC összehasonlítható akár egy B csoportos autóval. Erről mit gondolsz?

"Nyilvánvaló, hogy ez egy olyan pont a rali történelmében, amelyre mindenki szívesen emlékezik vissza. Az autók látványosak, kifejező dizájnnal és határozott spoilerekkel rendelkeznek. Külsőre hasonlít az agresszív külsejű versenygépekre, de a technikai fejlődés a jelenlegi modellekben már sokkal komolyabb, mint a 80-as években volt. Egy vagy két B csoportos autóhoz volt szerencsém és ez alapján mondhatom, hogy teljesen más a két autó. Ez a Citroen szinte hihetetlen!"

Mit éreztél, amikor először komolyabban ráléptél a gázra?

"Rögtön éreztem az erőt és az aerodinamikai hatékonyságot. Lenyűgöző volt, ezt láthatták rajtam a mérnökök is, amikor először kiszálltam. Alig lehetett letörölni a mosolyt az arcomról, annyira jó érzés volt a C3-as."

Kevés alkalommal adatik meg, hogy teljesítménynövekedésről beszélhessünk. Ez tényleg az egyik legjobb dolog lehet a raliban?

"Mindig is úgy gondoltam, hogy az aerodinamika elhanyagolható a raliban, és inkább csak a pályaautózásban van jelentősége. Azonban azt hiszem, a légellenállás mára tényleg elengedhetetlen része egy WRC-nek, hiszen nemcsak kívülről élvezetesebb, hanem belülről is.”

Ez a teljesítménynövekedés jegyben jár a biztonsággal…

"Amikor a szabályok nem változnak, akkor is a csapatok próbálnak még egy kicsit javítani az autó teljesítményén, hogy még gyorsabb lehessen a paripa. Ez az új generációs modell egy sokkal nagyobb előrelépést jelent, mint amit az utolsó 1-2 évben eszközölt a Citroen. Ez megmutatkozik a pilótafülkében, a biztonságban, hiszen az oldalirányú ütközésekre még nagyobb hangsúly tevődött."

Végül pedig - milyen érzésekkel fejezted be a murvás kilométereket?

"Amint elindultam, rögtön éreztem, hogy egy ralis fenevaddal van dolgom, amit nagyon jól megterveztek. Több autó fejlesztésében vettem már részt – és azt kell mondjam, hogy az előkészületek sokkal több időt vettek igénybe, mint amit később a vezetésre szántak. Most sok kilométert belepakolunk majd az autóba, ami hatalmas segítség ahhoz, hogy minden beállítást megismerhessünk és a jövőbeli versenyeken bátran hozzányúlhassunk."

Lara