l1
l2


 

Hyundai sikerrel indult az Argentin Rally + videók

Április 21.
A koreai csapat új-zélandi pilótája, Hayden Paddon autózta a legjobb időt az Argentin Rally hivatalos tesztjén, mögötte két Volkswagennel Jari-Matti Latvala és Sebastien Ogier következnek.

Hathetes tavaszi szünetet követően Argentínában gyülekezett össze újra a Rally Világbajnokság mezőnye, a szezon negyedik állomása a szokások szerint a hivatalos bemelegítéssel vette kezdetét, a párosok a Carlos Paz-ban kialakított 6 kilométeres pályán igyekeztek visszarázódni a ritmusba.

Ez legjobban a Hyundai fiatal versenyzőjének, Hayden Paddonnak sikerült, aki a tapogatózó kezdést követően folyamatosan szállította a legjobb időket, majd zárásként is övé lett a legjobb eredmény, több mint 1 másodpercet vert a mögötte érkező Latvalára.

"A hivatalos teszt nem igazán reprezentálta a hétvégi versenyt.” - ismerte el Paddon. "Ez a pálya elég lassú volt, míg a rali nagyobb része nagyon gyors. A talaj ugyan hasonló volt, de nehéz összevetni azzal ami a hétvégén ránk vár.”

A Mexikó Rally győzelmével felvértezett Jari-Matti Latvala a második hellyel is elégedett volt, hiszen házon belül így is ő volt a leggyorsabb. "Nagyon boldog vagyok a mai shakedown után, jó móka volt.” - mondta Latvala. "A Polo WRC fantasztikus volt, és a beállításaink is jónak tűnnek.  Ezen a versenyen a rajtpozíció nem annyira mérvadó mint mondjuk legutóbb, Mexikóban, de persze lehet némi előnyünk, leginkább szombaton."

"Jól ment minden, a csapatom tökéletesen beállította versenyautómat az Argentin Rally-ra." - vette át a szót Ogier. "Örülök, hogy véget ért a várakozás, a hosszú szünet után már majdnem elfelejtettem milyen érzés a versenyautóba ülni. A célunk elég világos, Juliennel meg akarjuk nyerni az Argentin Rallyt és az esélyeink nem is rosszak. Az elmúlt hetekben elég sokat esett errefelé, ami jó körülmények teremtett számunkra."

 

Negyedikként a Hyundai spanyol pilótája, Dani Sordó zárta a tesztet, majd Mikkelsen és Neuville következtek. A Hyundaiok és a Volkswagenek után Ott Tanak érkezett, aki az elsőszámú Fordost, a ponttáblázat második helyezettjét, Mads Östberget utasította maga mögé.

 

A csütörtöki nap a teszttel nem ért még véget a mezőny számára, este a nyitó szuperspeciállal veszi kezdetét a verseny.

Argentin Rally shakedown eredmény (Top10):

1

Paddon

Hyundai i20

4m02.9s

2

Latvala

VW Polo R

4m04.2s

3

Ogier

VW Polo R

4m04.9s

4

Sordo

Hyundai i20

4m05.9s

5

Mikkelsen

VW Polo R

4m06.8s

6

Neuville

Hyundai i20

4m07.6s

7

Tanak

Ford Fiesta RS

4m08.0s

8

Ostberg

Ford Fiesta RS

4m09.3s

9

Ligato

DS 3

4m12.2s

10

H. Solberg

Ford Fiesta RS

4m13.5s

Fri