l1
l2


 

Östberg többet vár az M-Sporttól, Wilson pedig Östbergtől?

Április 29.
Mads Östberg úgy gondolja, hogy az M-Sportnak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a Fiesta versenyképességének növelésére, Wilson szerint viszont Tanak bizonyította, hogy a Fiestával lehet gyorsan menni, de akkor hol lehet a hiba?

Östberg korábban már szerepelt Fordos színekben, majd két évre a Citroen-hez szerződött. A tavalyi évad után az idei esztendőben ismét Malcolm Wilson csapatában kötött ki. Az év elején még a Fiestával ismerkedett a norvég, Argentínában azonban szeretett volna bizonyítani - viszont úgy érezte, nincs elég kraft a Fiesta WRC-ben ahhoz, hogy az élmezőnnyel is felvegye a versenyt.

"Nehéz bármi konkrétat is mondanom az autóról, de véleményem szerint, sokkal több kellene a Fiestából ahhoz, hogy versenyképesebbek lehessünk. Kellene valami plusz, ha a Volkswagent, a Hyundait és a Citroent el szeretnénk csípni." - nyilatkozta Östberg.

A norvég pilóta először 2011-ben lépett kapcsolatba a Fiesta RS WRC-vel – először az Adapta World Rally Team színeiben, később pedig a Qatar M-Sport WRT-nek fél gyári alakulatával tört a babérokra.

"Nagyon sok versenyen túl vagyok már, így tudom, mikor tudok jól vagy éppen rosszabbul versenyezni. Volt ugyan néhány jó kilométerem Argentínában, de összességébe véve, valami hiányzott." - tette hozzá. "Valahogy ugyanez az érzés fogott el Svédországban és Mexikóban is. Akkor még próbáltam arra fogni, hogy nem ismerem jól az autót, de most már azt tudom mondani róla, hogy igazán versenyképes a Fiesta. Vagy én voltam nagyon sokat távol a Fiestától, vagy az autó teljesítményén kell bütykölni valamit."

Malcolm Wilson természetesen meghallotta Ostberg szavait, és úgy regált rá, hogy az argentin kiábrándító verseny után felülvizsgáltatja az autót szakemberekkel. "Tudjuk jól, hogy Mads képes pontokat szerezni és az élmezőnyben végezni. Most az időnket arra fordítjuk, hogy megtaláljuk a hiba okát és arra a megoldást.” - tette hozzá Wilson.

Lara