l1
l2


 

Al Attiyah a Volkswagen negyedik Polo WRC-jére pályázik

Május 9.
A katari multi sportember, Nasser Al Attiyah elárulta, az olimpiai felkészülése mellett a Volkswagennel tárgyal, hogy adjanak neki egy negyedik Polo WRC-t a Rió utáni hat Rally VB futamra.

Annak ellenére, hogy Al Attiyah a Rally VB-n alapozta meg világhírnevét, a sorozatban 2004 óta íródó pályafutása alatt mindössze két szezonban próbált szerencsét WRC autóval, 2012-ben a Citroen, 2013-ban pedig a Ford autóival próbált szerencsét. Ezt követően egy szinttel lejjebb, a WRC2-ben parádézott ahol két egymás utáni évben is világbajnoki címet szerzett.

Az idei évre elsődleges célkitűzése a Riói ötkarikás játékokon való újabb olimpiai érem megszerzése, de ezt követően ismét belevetné magát a Rally VB-be és ismét WRC autót szeretne vezetni. Az elsődlegesen kiszemelt csapat a Volkswagen, mely több szempontból is kézenfekvő választás lenne. A németekkel a csapat indulásakor lett volna esélye egy Polo WRC-re, Nasser hivatalos vendégként ott volt a csapat hivatalos bejelentésén, Szardínián, a tereprali is időben együtt nyertek Dakart, de talán a legnyomósabb érv, hogy a versenyzőt is segítő Qatar Holding 17 százalékos tulajdonrészt birtokol a Volkswagen konszernben.

"Beszéltem már a Volkswagennel arról, hogy egy Polo WRC-t vezethessek a felügyeletük alatt." - ismerte be Al Attiyah a Motorsport.com-nak. "A második csapatukban szeretnék versenyezni, abban amiben Andreas Mikkelsen is megy. Ha rábólintanak, akkor a Német Ralitól kezdve az összes hátralévő VB futamon rajthoz állnék. Ha pedig nem kapok zöld utat, akkor idén már a WRC2-ben sem mennék, inkább félreteszem a költségvetést a következő szezonra. Ez esetben marad a Tereprali Világkupa és az FIA Közel-Kelet Rally Bajnokság."

Fri