l1
l2


 

Hanninen lehet a Toyota első pilótája

Május 12.
Úgy tűnik, Tommi Makinen megszerezte első versenyzőjét. A Toyota Gazoo Racing jövőre három autóval szeretné kivenni a részét a drasztikusan megújuló rali világbajnokságból, ahol egyik reménységük a Yaris WRC-vel a finnek nagy kedvence, Juho Hanninen lehet.

Tommi Makinen egy finn műsorszolgáltatónak adott nyilatkozatában tért ki a jövőbeli csapattársakra. "A Toyota jövőre három versenyzővel lesz ott a rajtvonalnál, akik közül az egyik nagy valószínűséggel Juho Hanninen lesz."

Nem titok, hogy Makinen már évek óta felfigyelt a korábban Skodás színekben, később pedig a Hyundai tesztpilótájaként szereplő srácra, aki egyébként 2010-ben az akkor még virágkorát élő interkontinentális sorozat (IRC) bajnoka lett.

A 34 éves finn versenyző a bajnoki elsőség mellett több kategóriában is bizonyított. 2010-ben az IRC után az SWRC és az Európa Bajnokság legjobbjaként zárt 2011-ben és 2012-ben.

Hanninen az aktív évei után 2014 végén a Hyundai-nál kötött ki, mint tesztpilóta. Világbajnokságon egyébként utoljára tavaly vett részt egy Fiesta RS-sel, ahol egy összetettbeli hatodik hellyel elégedhetett meg.

Ebben a szezonban Hanninen minden egyes világbajnoki pályabejáráson részt vett, és az elmúlt hónapban felváltva vitték táncba Finnországban a Yaris WRC-t. A Toyota tesztelési programja tovább folytatódik - e hónapban Franciaország útjait veszik célkeresztbe.

Lara