l1
l2


 

Veszprémet túl kell élni

Június 10.
Pontgyűjtés céljából érkezik a 23. Veszprém Rallye-ra a Sajtós Dénes, Marcsa Nikolett páros. Ez a verseny kiemelten fontos a bajnokság szempontjából, hiszen másfélszeres pontot osztanak majd.

A versenyt megelőző héten megérkeztek az autóhoz az új rugók és lengéscsillapítók, amik be is lettek építve. Ezen alkatrészeknek a jó beállítása nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen a Veszprém környéki pályák nagyon kemények és itt kaphat az autó legtöbbet a szezon során.

A csapat szerda reggel Veszprém felé vette az irányt, hogy ott legyen a hivatalos teszten. Hadikék sajnálatos balesete okán viszont csak 15 kilométert tudtak autózni, de szerencsére a rendező csütörtökön kárpótolta őket, és egy közeli helyen újabb tesztet biztosított a versenyzőknek, ami nagyon hasznosnak bizonyult és sikerült is jól beállítani a versenyautót.

"Nagyon sajnáljuk ami Hadikékkal történt, Zolinak jobbulást kívánunk, Andráséknak pedig üzenjük fel a fejjel és várjuk vissza őket mihamarabb a versenypályákra" - mondta Szilágyi Tamás, a csapat koordinátora.

A veszprémi verseny nagyon fontos mindenki számára, mivel itt 1.5x-ös pontot osztanak majd, ezért is gondoltuk úgy, hogy egy régi ismerőst ültetünk Dénes mellé.

"Marcsa Nikivel mentünk tavaly a Mecsek Rallye-n, és nagyon gyorsan fel tudta venni a ritmust Dénes mellett. Ezért választottuk őt újra, de mivel neki a következő versenytől van fix ülése, nem tudjuk hogyan tovább. Mindenképpen szeretnénk egy profi navigátort Dénes mellé, ezért ha valaki látja magában a potenciális jelöltet, jelentkezzem nálunk a következő email címen: szilagyit78@gmail.com" - zárta a beszélgetést Szilágyi Tamás.

Köszönjük Partnereinknek: Mirelit Mirsa Zrt., Balogh Szerviz-Trans Kft., Jégszilánk Kft., SZVG-Tools Kft., TMI Épületmenedzsment Kft., Zeljenka Vállalkozás Szerszámkészítő és Fémalkatrész Gyártó Kft., Meda-Press Kft., Fiscat Online Pénztárgép, Prior Cash Kft., Kozák Kft., GULF kenőanyagok, Alox Kft., Virtuális Ipari Park Kft., Twolex Kft., GPsped Kft., Honda Heart Club, Bátori Kert-Plusz Kft., Flaute Gold Kft., Bervent Hõ- és Légtechnikai Kft., Röplap Bt., Miklós-Inter Bt., Galvox Felületkezelő Kft., Lajkó Tibor fényező, Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Kereken-Pálya Kft., Bel-Hír Bt., Berger Stanc Kft., Wavecom Informatikai Kft., PSL Hungary Kft., Hardox CNC Kft., Gamma-Modul Kft., KBT Dekor Hungary Kft., White PSL Trans Kft., Hankooktire Motorsport, Autósport és Formula Magazin, LOZANDRO Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Autóüveg Abrók

(x)