l1
l2


 

Kordaék négy autóval támadnak a Veszprém Rallyn

Június 11.
Népes csapattal érkezik az Országos Rally Bajnokság hétvégi állomására a Korda Racing, a három Rallye2-es páros mellett a csapat zászlóshajójával Korda Erik és Csató Attila is beszáll a versenybe.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is előfutóként vesz részt a Veszprém Rallyn Korda Erik és Csató Attila, ami kiváló felkészülési lehetőséget teremt a tereprali bajnokság legrangosabb futama előtt. „Tavaly már megcsináltuk ugyanezt és akkor jól sült el, úgyhogy idén is megpróbáljuk.” – mondta Korda Erik a hétvége kezdetén. „Ráadásul idén még indokoltabb mivel Gyula és a Hungarian Baja között kéthónapos szünet van a bajnokságban, így kell a kilométer, hogy ne essünk a ritmusból. Alapvetően az a célunk, hogy visszaszokjunk a lőtérhez, melyen majd a Hungarian Baja nagy részét teljesítsük. Szombaton csak mi, vasárnap azonban további három autónk is versenybe száll, remélem mindenkinek sikerült teljesítenie saját elvárásait és egy élvezetes hétvégét zárhatunk vasárnap este.”

”Megint nyár, megint murva, megint Veszprém!” –vette át a szót Ifj. Vizelli Károly, aki számára kiemelt jelentőségű hogyan sikerül a Veszprém Rally, hiszen a másfeles szorzó miatt sokat lehet nyerni és veszíteni is- „A felkészülést most se vittük túlzásba az idő rövidsége miatt, igazából a kötelező revízión kívül csak apróságokkal készülünk Veszprémre.

A pályák itt sokkal jobban igénybe veszik az autót, mint Szombathelyen, ezért megerősítettünk rajta mindent, illetve egy picit még emeltünk rajta. Szerdán nem jutottunk le a hivatalos tesztre, ezért tartottunk egy privát gyakorlást. Az autó teljesen rendben van és most végre lesz új gumink erre a versenyre. Nézegetjük az időjárás előrejelzést is, és gondolkodunk, hogy készüljünk-e sárra vagy ne. A pályák szinte ugyan azok mint az előző évben, ezért kíváncsi vagyok rá, hogy milyen állapotban lesznek. Mint minden Veszprém Rally, ez is egy túlélő verseny lesz, ezért szeretnénk egy jó itinert írni és beosztani a kocsit, hogy kibírja a célig. A murvát szeretem, bízunk egy ismételt jó csatában Szauer Gergővel és Neukirchner Andrissal, illetve remélem, hogy Bodogánék is csatlakoznak hozzánk. Ismételten hatalmas köszönet a fiúknak, akik az autón dolgoztak, a North Racingnek a segítségükért, valamint Korda Eriknek és a Korda Racingnek az együttműködésért.

Ismét versenybe száll a bajnokságba Szombathelyen egy kategóriagyőzelemmel és egy abszolút ötödik hellyel berobbanó ifjabb Fekete László, aki ezúttal is édesapja oldalán küldi harcba a Citroen C2 R2 Max-ot. A családi páros természetesen ezúttal sem szeretné alább adni, azonban az elsődleges cél továbbra is a tanulás és a tapasztalatszerzés, ezért egy gond nélküli célba érkezésben reménykednek.

A korábbi terveken némiképp változtatva, a Rallye2-es mezőnyben száll versenybe Régi Péter, aki tereprali Nissan Quashwai helyett ismét a Suzuki Ignist választotta „Az ISEUM Rally újra felszította a tüzet bennünk, hogy újra tűzállót húzzunk és megméressük magunkat.” – mondta Régi Péter. ”Hosszas tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy a Veszprém Rallyn fogunk rajthoz állni Fehérvár helyett. Abszolút jó emlékekkel fogok visszatérni ide, hiszen tavaly sikerült megnyernünk a kategóriát. A felállás változatlan marad a májusihoz képest, a jobbomon Dávid diktál majd, alattunk pedig a jó öreg Ignis tépi majd a veszprémi murvát. A céljaink változatlanok, továbbra is a jókedv és az önfeledt autózás a célunk. Mivel a bajnokság nekünk idén nem számít, próbálunk majd a látványra menni, kicsit a nézőknek, kicsit magunknak, de a legfontosabb, hogy balesetmentesen célba érjünk. A pályák nem lesznek ismeretlenek, a murvát én személy szerint nagyon szeretem, úgyhogy a jó hangulat most is garantált. Végül pedig szeretnék köszönetet mondani Korda Eriknek és a Korda Racingnek, hogy lehetővé tették számunkra a veszprémi indulást.

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő zRt., Novomatic, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, Szerszámbróker Kft, SurgiCare Kft, , StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, K-P-K TransCoop Kft, BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, Gordius Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS Könyvelés tanácsadás Bt., Sinus-Networks Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, VIWA Vitaminvíz, Iramko Vezérléstechnika Kft, Iramko Trade Kft, Revo-Tec Bt, Atervinning Kft, Transvinning Kft, Equicom Kft, Prevenció Patika, Steinerbrunner Győző, Sophia-NET Kft, A. S. S. Kft, Ökobusz Kft, Landrich Kft, CNC Factory Kft, Muzsai Metál Kft, ReKa Gym, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Sandlander Kft, Prémium Szerszámker Kft., Milwaukee,  Bialabok Alexandra

(x)