l1
l2


S

 

Prokopnak betelt a pohár, otthagyja a Rally VB-t

Június 15.
Megelégelte a Rally VB-n történteket a sorozat legstabilabb privát versenyzője, Martin Prokop számára a Szardínia Rallyn kiosztott büntetés volt az utolsó csepp a pohárban, így visszavonul a Rally VB-től és inkább a terepralira és a Dakarra koncentrál

A probléma valójában az autó hajtásán talált sérült plombával volt. A lényege a dolognak, hogy a privát csapat által használt két szett hajtás egyike felújításon esett át a Mexikó és Portugál Rallyk közti szünetben így megsérült rajta a plomba. Az esetet a csapat Portugáliában jelentette az FIA delegáltjának, ott nem is történt semmi, Szardínián azonban már a gépátvételt követően megkapták a büntetést, Prokop így már akkor ötperces hátrányba került, amikor a többiek még el sem kezdték a versenyt.

A csapat menedzsere,  Quirin Müller elmondta, nem a szabállyal van bajuk, hanem annak alkalmazásával, hiszen nem érti miért lett gond abból Olaszországban ami Portugáliában még rendben volt. "Ez egy tisztességtelen húzás volt, tönkretették Martin versenyét." - mondta a Jipocar csapatfőnöke, Quirin Müller. "Egy privát csapatról beszélünk, aki nem a dobogóért harcol. Ez a húzás a FIA részéről úgy gondolom megmutatja, hogy nincs szükség privát versenyzőkre ebben a bajnokságban."

Prokop VB-s pályafutása során 117 rajthoz állással számolhat, és 2009-ben a juniorok között világbajnokként zárt. Az elmúlt hétvégén időeredménye alapján a nyolcadik helyen végezhetett volna, a rá kiszabott ötperces büntetés miatt viszont kicsúszott a top10-ből. Az eseményeket követően a cseh versenyző azt mondta, hogy eddig is szemezgetett a tereprali lehetőségeivel, de ezek után már biztosan azt választja.

"Ahogyan mindig, a Szardínia Rally is nagyon komoly anyagi és erkölcsi terheket rótt csapatunkra. Az egész versenyt extrém önmegtagadás és igazságtalanság érzet mellett csináltuk végig, büntetést pedig értelmetlennek és nagyon erősnek érzem." - vette át a szót Prokop. "Az egész életemet a rallysport tölti ki, testemben és lelkemben mindig is rallypilótának fogom magam érezni, akkor is ha most a Dakar felé veszem az irányt. Életem utolsó VB futamát nem egészen ilyennek képzeltem el, stílusosan, emelt fővel és boldogan szerettem volna búcsúzni, nem pedig haraggal és úgy, hogy a rallyn kívül minden más kavarog a fejemben. Úgyhogy megígértem magamnak, a csapatnak és a szurkolóinknak, hogy vissza fogok még térni, az sem kizárt, hogy még idén. Az autó, mint ahogy körülöttünk minden verseny kész. Elvi harcot folytatunk még az FIA-val azért, hogy visszavonják a büntetést, mert hisszük hogy jogtalanul és igazságtalanul kaptuk. Mostantól teljes mértékben a Dakarra fogok koncentrálni, elkezdjük majd a teszteléseket és remélem, augusztus végén egy futamon rajthoz is tudok már állni. " - zárta szavait a rendkívül csalódott cseh pilóta, akinek szavai alapján akár abban is reménykedhetünk, hogy augusztusban hazánkba is ellátogat, hiszen a magyar tereprali világkupa futam remek tapasztalatszerzési lehetőséget kínálhat a cseh fiú számára bár a hó végi időpont inkább a lengyel állomásra utal.

Prokop másik szívfájdalma, hogy évek óta könyörög az FIA-nak, hogy írjanak ki egy bajnokságot a privát versenyzők részére is, kérése azonban süket fülekre talált.

A FIA vezetője, Jarmo Mahonen szerint ez az ügy rámutatott arra, hogy változtatásra van szükség. "A szabályozás egyértelmű és emiatt született meg a hétvégi döntés. Mindezek ellenére megértem, hogy a versenyző frusztrált. Ez az eset megerősíti a személyes véleményemet, hogy nem alkalmazhatjuk ugyanazokat a szabályokat a gyári és privát csapatokra, ezért a jövő évi szabályok megalkotásakor felül fogjuk vizsgálni a jelenlegi eljárást."

Sajnos nem ez volt az FIA egyetlen baklövése vagy inkább vitatott döntése a hétvégén, szintén nagy port kavart a Hyundai i20 WRC-k ügyében született döntés. Amit most a futamgyőztes Thierry Neuville pénzbüntetéssel megúszott, azért a Ford versenyzői korábban ötperces időbüntetéssel voltak kénytelenek fizetni, mely végül Marcus Grönholm 2007-es világbajnoki címébe került.

Fri