l1
l2


S

 

Selyemút Rally: Peterhansel bukott, Despres újra az élen

Július 13.
Visszavette a vezetést Cyril Despres a Silk Way Rally ötödik napján. A Peugeot versenyzője már 14 perccel uralja az első helyet csapattársával, Sebastien Loeb-bel szemben. Harmadikként Al-Rajhi érkezik, míg Vasziljev két helyet rontva ezúttal a negyedik pozícióval vigasztalódhat. Peterhansel bukott, míg Lisziék egy hetvenkettedik, Szalayék pedig egy huszonnyolcadik idővel érkeztek Balkhash-ba. 

Komoly nap elé néztek azok a versenyzők, akik túlvészelték az eddigi kilométereket, és izgatottan várták a Silk Way Rally ötödik napjának reggelét. Ezen a napon egy 568 kilométeres szelektív szakasz várt a mezőnyre, így a résztvevők komoly megmérettetés elé néztek.

A napot leggyorsabban, 5 óra 37 perc 52 másodperces idővel a kedden élre álló Cyril Despres teljesítette. A szelektíven ugyan Yazeed Al-Rajhi érkezett mögötte, de összetettben az ötödik időt futó Sebastien Loeb kapaszkodott fel. A két Peugeot-os között 14 perc 22 másodperc a különbség.

 

Al-Rajhi összetettben a harmadik helyről várja a folytatást - a kilencszeres rali világbajnoktól mindössze 16 másodperc választja el.

A nap egyik legnagyobb vesztese az a Stephane Peterhansel, aki a hetvenharmadik helyre került. A legendás Dakaros a 416. kilométernél túlcsúszott, majd egy árokban kötött ki. A francia duó testi sérülések nélkül hozta be az autót a balkhashi szervízbe.

Magyar párosaink közül Szalay Balázs két pozíciót javított az előző napi eredményéhez képest - az Opel Mokkával a huszonhatodik összetettben, mindazok ellenére, hogy az ablakmosójuk elromlott és ez a poros körülmények között kifejezetten nehezítette a közlekedést. Liszéknek nem a tervek szerint alakultak a balkhashi kilométerek - a keddi harmincnyolcadik helyről az ötvenötödikre zuhantak vissza, melyben nagy szerepet játszott a nap során begyűjtött 9 perces büntetés is.

A Silk Way Rally állása az ötödik nap után:

1. DESPRES Cyril/CASTERA David - Peugeot 2008 DKR 9:47:05
2. LOEB Sébastien/ELENA Daniel - Peugeot 2008 DKR + 14:22
3. AL RAHJI Yazeed Mohamed/GOTTSCHALK Timo - Mini ALL4 Racing + 14:38
4. VASILYEV Vladimir/ZHILTSOV Konstantin - Mini ALL4 Racing + 15:16
5. RAKHIMBAYEV Aidyn/NIKOLAEV Anton - Mini ALL4 Racing + 16:04
6. HAN Wei/GARCIN Jean-Pierre - SMG ORC + 35:41
7. FIRSOV Evgeny/FILATOV Vadim - Toyota Pickup Track + 37:50
8. SAZONOV Yuriy/TSYRO Dmytro - Toyota Hilux + 47:45
9. PELICHET Jérôme/DECRE Eugenie - Toyota Hilux + 50:56
10. ISSABAYEV Bauyrzhan/DEMAYANENKO Vladimir - Mini ALL4 Racing + 51:40
26. SZALAY Balázs/BUNKOCZI László - Opel Mokka + 1:45:54
55. LISZI László/LISZI Norbert - Mitsubishi Pajero + 4:12:25

Lara