l1
l2


S

 

Selyemút Rally: Szerda törölve

Július 20.
Homokvihar miatt a szervezők törölték a Selyemút rali tizenegyedik szakaszát. A kínai Gansu régióban olyan időjárási körülmények uralkodnak, hogy nem tudják kivitelezni a biztonságos versenyzést, így inkább a szerdai versenykilométerek mellett döntöttek a szervezők

A 609 kilométeresre tervezett szerdai nap, Dunhuang- Jiayuguan között nem került teljesítésre, ugyanis a homokvihar és a heves esőzések miatt a szervezők repülőgépei sem tudtak felszállni. A versenyzők, csapatok, támogatók, orvosi és média járművek konvojban jutnak el a Jiayuguan-i táborig, ahonnan várhatóan csütörtökön folytathatják menetelésüket, már versenykilométerekkel kalkulálva.

"Akkora homokvihar volt, hogy az autópályán is csak ötven-hetven méterre lehetett látni, ráadásul a helyieknek valami egészen fura szokásuk, hogy nem kapcsolják fel a lámpát az úton, úgyhogy egyszer-kétszer kerültünk furcsa helyzetbe a Mokkával" - mondta Szalay, amit Bunkoczi kiegészített még egy vicces sztorival: 

"Este beültünk egy étterembe, ahol méregerõs leveseket fõztek, abból belakmároztunk, majd Balázs rendelt egy pohár sört, ami meleg volt. Mutatta a pincérnek, hogy hideget kér, amit úgy gondolt megoldani, hogy mutatta, hogy fázik. Erre a pincér kihozott egy merülő forralót és felforralta a sört. Ekkor megállapítottuk, hogy a kínai nyelvleckénk nem volt különösebben sikeres. A lényeg azonban, hogy csütörtökön folytatjuk a versenyt" - mondta Bunkoczi.  

Lara