l1
l2


yS

 

Kris Meeke nyerte a Finn Rallyt + videó

Július 31.
Szezonbeli második futamgyőzelmét aratta a hétvégi finn VB futamon a Citroen Racing észak-ír pilótája, Kris Meeke Jari Matti-Latvala előtt végzett az élen, míg a dobogó harmadik fokára, pályafutása során először, a Citroen ír versenyzője Craig Breen állhatott fel.

Az idei finn ralin Kris Meeke ugyanott folytatta, ahol legutolsó fellépésén Portugáliában abbahagyta, a Citroen Racing csonka szezont teljesítő versenyzője a Világbajnokság finn fordulóján is kiválóan kamatoztatta gyorsaságát és remek rajtpozícióját. Ennek köszönhetően megnyugtató, bő 40 másodperces előnnyel várhatta a Neste Oil Rally befejező napját. Vasárnapra két pályán négy gyorsasági szakaszt iktattak a programba a szervezők, két körben egy 7 és egy 10 kilométeres pálya alkotta a versenynapot.

A hátralévő negyven kilométeren Kris Meeke már csak elveszthette a győzelmet, ezt a szívességet azonban nem tette meg, így Portugália után ismét felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Jari-Matti Latvala is érezte ez a 40 másodperc túl sok a 40 km-en, ezért ő is inkább a biztonságot szem előtt tartva teljesítette a penzumot és zsebelte a második helyért járó világbajnoki pontokat.

A dobogó harmadik helyéért viszont annál komolyabb csatára volt reggel kilátás, hiszen Craig Breen harmadik helyére, Ott Tanaknak, Thierry Neuville-nek és Hayden Paddonnak is fájt a foga. Ott Tanak annak szellemében vágott neki a napnak, hogy mihamarabb ledolgozza Breen-nel szembeni 9,1 másodperces hátrányát, melyet a nyitó szakaszon aratott szakaszgyőzelmével egy csapásra sikerült megfelezni. A folytatásban azonban Tanakot ismét utólétre a balszerencse, a második pályán bukott az észt fiú, miután Neuville és Paddon zárkózott fel Breen nyakára.

A hajrára azonban Breen is felszívta magát, az utolsó előtti pályán a Citroen ír pilótája is megszerezte első szakaszgyőzelmét, és bár Neuville nagyon igyekezett a Power Stage-n, mely a belga fiú sikerével zárult, Breen-nek sikerült megőriznie harmadik helyét a célig, így pályafutása során először a dobogóra is felállhatott.

 

A WRC2-ben Esapekka Lappinak nem volt ellenszere ezen a hétvégén, a Skoda finn pilótája észvesztő tempót diktálva a csoport győzelme mellett az abszolútban is megcsípte a nyolcadik helyet, a WRC2-ben másodikként záró Teemu Suninennek sincs oka szégyenkezni, hiszen az abszolútban ő is pontszerző helyen érkezett célba. A dobogó harmadik fokára Elfyn Evans léphetett fel, aki így még megőrizte első helyét a bajnokságban, előnye azonban 2 pontra apadt az egy versennyel kevesebbet teljesítő Suninen előtt.

A Neste Oil Rally Finland végeredménye:
1. Kris Meeke/Paul Nagle, Citroen DS3 WRC 2:38:05.8
2. J.-M. Latvala/Miikka Anttila, Volkswagen Polo R WRC +29.1
3. Craig Breen/Scott Martin, Citroen DS3 WRC +1:41.3
4. T. Neuville/Nicolas Gilsoul, Hyundai i20 WRC +1:45.9
5. Hayden Paddon/John Kennard, Hyundai i20 WRC +1:48.2
6. Mads Östberg/Ola Flöene, Ford Fiesta RS WRC +2:04.6
7. A. Mikkelsen/Anders Jaeger, Volkswagen Polo R WRC +2:22.4
8. Esapekka Lappi/Janne Ferm, Skoda Fabia R5 +4:53.8
9. Kevin Abbring/S. Marshall, Hyundai i20 WRC +5:22.4
10. Teemu Suninen/Mikko Markkula, Skoda Fabia R5  +5:35.5...

Fri