l1
l2


yS

 

Wirtmann műszaki hibával is nyert a Székesfehérvár Ralin

Augusztus 7.
Az Historic Országos Ralibajnokság D csoportját és a Közép-Európai Zónakupa (CEZ) historic értékelését is megnyerte Wirtmann Ferenc és Barna György a Székesfehérvár Ralin. Ezzel, a csapat számításai szerint a CEZ-ben átvették a vezetést a bajnokságban.

A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros számára azonban nem volt könnyű menetelés a verseny, hiszen végig a Ford Escort Mk II-es motorproblémájával küzdöttek, az utolsó szakaszt pedig kuplung nélkül teljesítették.

"A verseny elejétől fogva nem működött rendesen a befecskendezőnk - mondta Wirtmann. - Hatezres fordulatig rángatott, csak hat- és nyolcezer között kelt életre. Elég veszélyes volt így közlekedni, mert ha a kanyarban el kellett venni a gázt, akkor azonnal megállt a motor.

Az utolsó gyorsasági előtt pedig a kuplung kinyomó csapágyunk ment tönkre. Egy gyorsaságit kuplung nélkül tettünk meg, bár nem is ez volt a nehezebb, hanem az etap, ahol minden piros lámpát úgy kellett megközelítenünk, hogy guruljon az autó, ne kelljen megállni. Az utolsó gyorsaságin kettesben, önindítóval rajtoltunk.

A verseny elején sokat kaptunk, amíg kitaláltam, hogyan is kell magas fordulaton vezetni az autót, de a végére volt annyi előnyünk, hogy azt az utolsó gyorsaságin is meg tudtuk tartani. Örülök a győzelemnek, nagyon megdolgoztunk érte. A Ford már Németországban van, ahol rendbe rakják a motorját, remélem, a jövő héten támadhatunk vele a Baranya Kupán."

SZÉKESFEHÉRVÁR RALI HISTORIC VÉGEREDMÉNY:

1.  Wirtmann Ferenc–Barna György Ford Escort RS2000 Mk2 D/3 32:19,0
2. Spindler Tibor–Vojnár Mátyás Opel Corsa A GSi E/2 +26,7 
3. Szőnyi András–Hegyi László Lada 2101-3 D/2 +38,1
4. Rónay László–Csuri András Alfa Romeo GTV D/3 +1:47,5
5. Varga Péter–Józsa Péter BMW E30 325i E/4 +2:00,9
6. Hock Pál–Kemény Viktor Audi Coupé Quattro E/4 +2:35,8
7. Balics Ákos–Borsfai Dávid VW Scirocco MK1 D/2 +2:51,9
8. Gyenes András–Szilassy Arnold Lada 2101 C/1 +3:59,6
9. Üveges Gábor–Nagy Mariann Lada Samara E/2 +5:16,7
10. Tóth István–Bruckner Viktor Skoda S120S C/1 +5:19,8
11. Balázs Kornél–Mohácsi László Trabant 601 E/1 +6:10,0
12. Nagy Tamás–Kalapács Zsolt Moszkvics 403 Rallye B/3 +11:19,8
13. Ördögh Miklós–Parkánszki Balázs Ford Escort XR3i E/2 +12:58,5

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

2008. C korcsoport magyar bajnok
2009. C korcsoport magyar bajnok
2010. C korcsoport magyar bajnok
2011. C korcsoport magyar bajnok
2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok
2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Ford Hovány

(x)