l1
l2


yS

 

Kassa és Rozsnyó várja a magyar mezőnyt

Augusztus 11.
Szeptember második hétvégéjén északi szomszédunk útjain bizonyíthatnak a magyar párosok szlovák versenytársaikkal karöltve. A 42. Rally Kosice-n Kassa mellett Rozsnyó is vendégül látja a nevezőket.

Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is a magyarokkal közösen kerül megrendezésre a Rally Kosice, mely az ORB és az ORC mezőnye mellett örömmel veszi a szlovák bajnokság, a szlovák historic és a rally kupa kategóriában tervezett nevezések leadását is.

A 42. Kassa rali egyébként két versenynapot foglal majd magába a következő hónapban. Szeptember 10-én, szombaton hat szakasz a maga 70 versenykilométerével várja majd a párosokat. Már rögtön a legelső részen bekezdhetnek a srácok Rozsnyó környékén – a Stos gyorsasági 17,3 kilométert jelent majd, melyet kétszer ismételnek meg szombaton. Ezenkívül lesz még Uhorna 11,3 kilométerrel, míg Rozsnyó a harmadik és hatodik szakasz letudása miatt térnek vissza 6,3-as távval.

Vasárnap Kassa környékét veszik be a fiúk a már szinte kedvenceknek számító részekkel. Herlany és Regeta mellett hosszú idő után visszakerült a versenykiírásba az a Skáros, mellyel az egész futamot lezárják majd.

Az ünnepélyes rajtceremónia Kassa főterén lesz, míg a szervizparknak utoljára ad otthon a Cassoport parkoló. Az esemény különlegessége a pénteki shakedown lesz, melynek Cakanovce adja a helyszínt 12:00 és 17:00 között.

A 42. Rally Kosice versenykiírása

Lara