l1
l2


yS

 

Gaál Ádám a célban

Augusztus 17.
A D csoport negyedik és a D3-as kategória harmadik helyét szerezte meg Gaál Ádám és Kalapács Kornél az Országos Historic Ralibajnokság ötödik futamán, a Baranya Kupán. A gödöllői Opel Gaál márkakereskedés csapata ezzel teljesítette a kitűzött célt: óvatos versenyzéssel célba juttatták az Opel Ascona B-t. Az óvatosságra azért volt szükség, mert két héttel korábban, a Székesfehérvár Ralin megsérült differenciálmű kúpkereket csak egy bontott alkatrésszel tudták helyettesíteni, amelynek élettartama nem volt előre borítékolható. Azonban az autó tökéletesen működött, a csapat hét pontot szerzett, amivel négy pont hátránnyal a D csoport bajnokságában a második helyen állnak.

Gaál Ádám: - Munkás verseny volt, mert nagyon vigyázni kellett az autóra. Nem tudtuk pontosan, hogy az új kúpkerék mennyire bírja és én is minden zajra jobban odafigyeltem, mint eddig. Annyira bennem maradt a fehérvári műszaki hiba, hogy még az utcai autómban is minden neszre felfigyelek.

A Baranya Kupán az volt az elsődleges célunk, hogy végigmenjünk és a fehérvári nullázás után pontokat szerezzünk. Az első napon nagyon óvatosak voltunk, akkor sokat kaptunk, de nem baj, most az a lényeg, hogy célba értünk és az autó is jól működött.

Új gumikkal versenyeztünk, amik jobban tapadtak, ezért sokkal óvatosabban kellett rajtolni, a lassítókat megközelíteni, nehogy nagy terhelést kapjon a hajtás. Ennek ellenére Kornéllal nagyon élveztük a versenyt és örülünk, hogy célba értünk.

Gaál József, csapatvezető: – Teszt üzemmódban versenyeztünk. Mivel az Asconához nincs már új alkatrész, ezért bontottat kellett beépítenünk, ami mindig lutri, hogy kibírja-e vagy sem.

Ezért az volt a fiúk feladata, hogy óvatosan, a hajtást kímélve versenyezzenek. Minden gyorsasági után felemeltük az autót, ellenőriztük, hogy rendben van-e, szerencsére végig rendben volt. A fiúk is tökéletesen végrehajtották a feladatot, a legnagyobb dicséret illeti őket.

A következő versenyre gyártatunk egy új kúpkereket, ami erősebb és ellenállóbb lesz, a kovácsolt acél helyett esztergáltatunk egyet, majd hőkezeljük, hogy jobban megfeleljen a rali igénybevételének.

A Baranya Kupa Historic végeredmény:

1. Wirtmann Ferenc–Barna György, Ford Escort RS Mk II D/3 45:50,0
2. Balogh Sándor–Groll Róbert, Fiat 131 Racing D/3 +1:58,6
3. Szőnyi András Gábor–Szabó Árpád, Lada 21011 D/2 +2:04,0
4. Gaál Ádám–Kalapács Kornél, Opel Ascona B D/3 +2:42,3
5. Spindler Tibor–Vojnár Mátyás, Opel Corsa A GSi E/2 +2:46,1
6. Varga Péter–Végh Attila, BMW 325i E/4 +2:52,9
7. Don Nitró–Ivanov Iván, Peugeot 205 GTI E/2 +6:18,0
8. Pallaghy Botond–Hetesi Viktor, Peugeot 205 GTI E/2 +6:45,8
9. Rácz Tibor–Ratting Tamás, Lada 21011 D/1 +7:12,6
10. Balics Ákos–Borsfai Dávid, Volkswagen Scirocco Mk1 D/2 +8:54,9
11. Balázs Kornél–Mohácsi László, Trabant 601 E/1 +11:14,3
12. Strider Zoltán-Vig Sándor, Trabant 601 S E/1 +13:22,3

Országos Historic Ralibajnokság D csoport állása:

1. Wirtmann–Barna 46
2. Gaál–Kalapács 42
3. Szőnyi–Mácsai 34
4. Balogh–Groll 34
5. Balics–Borsfai 25
6. Rácz–Jankovics 23
7. Rónay–Csuri 8
8. Zsótér–Eigel 1

További információ:
http://www.gaaloldtimermotorsport.eu/
http://www.opelgaal.hu/

(x)