l1
l2


 

Kopecky és Lukjanuk egálban a Barum Rallyn

Augusztus 27.
Izgalmas harcok közepette Jan Kopecky uralja a Barum rali mezőnyét a szombati kilométerek után. A cseh mindössze öt tizeddel volt gyorsabb Alexej Lukjanuktól. Harmadikként szintén egy hazai pálya előnyét élvező versenyző, Tomas Kostka érkezik. Botka legügyesebb magyarként a tizenkilencedik.

Még közel sem ért véget az Európa Bajnokság cseh állomása, már az első versenynapon szinte vérre menő harcot mutatott be a hazaiak kedvence, Jan Kopecky és az EB mezőny állandó résztvevője, Alexej Lukjanuk. A Skoda versenyzője folyamatosan uralta az első helyet - hol kisebb, hol nagyobb előnnyel, a nap utolsó előtti, Hostálková szakaszon Lukjanuk egy tizeddel átvette ideiglenes a vezetést, az azt követő Brezován azonban Kopecky odatette magát, és ha még csak 5 tizeddel is, de visszaszerezte az első helyét szombat estére.

Kopecky hazai szinten egyébként is 100%-os, minden első osztályú cseh futamot az élen zárt. Ez a szériája pedig úgy tűnik, nem most fog megtörni, hiszen az autó kiváló, egy rossz szót nem szólt róla a szombat esti röpke interjú alatt. Lukjanuk ugyan borzasztó szorosan nyomul mögötte, az orosznak azonban mindezek ellenére a hatodik szakaszon egy sérült felfüggesztéssel is meg kellett küzdenie.

Harmadik helyen az a Bryan Bouffier érkezik egy DS3 R5-tel, aki már tisztes távolból követi mondhatni a nagyok harcát - a francia kicsivel több, mint egy perccel van elmaradva Lukjanuktól. 

Negyedik helyen egy Skoda érkezik, Tomás Kostka irányításával. A cseh versenyző számára a nap utolsó előtti része okozott nagy izgalmat, hiszen két defektet is begyűjtött Fabia-javal - így ennek fényében ez a dobogó közeli pozíció nem is olyan rossz.

A bajnoki címre esélyes és egyben címvédő Kajetan Kajetanowicz is részese volt a cseh mezőnynek. A lengyel először egy korai rajt miatt a 3. helyről lecsúszott az 5-re, a negyedik szakaszt követően pedig technikai gondok miatt feladta a küzdelmeket - várhatóan super rally-ban folytatja a vasárnapot.

Magyarjaink közül Botka Dávid a második, akinek a brezovai részen akadtak nehézségek - a Citroen-nel eltalált egy hidat, és defekt lett a vége. Szerencsére az autó nem sérült meg, így kiállásra nem kényszerültek, csupán az 56. helyről való felzárkózással küzdenek. Szombat estére a 19-re tornázták vissza magukat.

Vele ellentétben kevésbé járt sikerrel Klausz Kristóf, akinek kitört a kereke, és már csak a pálya széléről figyelhette a történéseket. Ifjabb Érdi sem jutott tovább a hetedik gyorsnál - a Mitsubishi-ben váltógondok merültek fel.

A 2016-os Barum Rally állása a szombati versenynap után:
1. Kopecky Jan / Dresler Pavel - Skoda Fabia R5 1:10:44.0
2. Lukyanuk Alexey / Arnautov Alexey - Ford Fiesta R5 +0.5
3. Bouffier Bryan / Dini Gilbert - Citroen DS3 R5 +1:00.2
4. Kostka Tomás / Kucera L. - Skoda Fabia R5 +1:08.1
5. Tarabus J. / Trunkát Daniel - Skoda Fabia R5 +1:32.5
6. Cerny Jan / Cernohorsky P. - Skoda Fabia R5 +1:34.2
7 . Kreim Fabian / Christian Frank - Skoda Fabia R5 +1:54.6
8. Valousek Pavel / Havelková V. - Skoda Fabia R5 +2:34.3
9. Vlcek Martin / Záková J. - Ford Fiesta R5 +3:06.2
10. Cherain Cedric / Cuvelier Filip - Ford Fiesta R5 +3:48.9
19. Botka Dávid / Szeles Péter - Citroen DS3 R5 +5:35.4

Lara