l1
l2


 

Matics: Kassa helyett Salgó Kupa

Szeptember 15.
A Salgó Kupán készül Matics Mihály és Zejda Viki az Országos Ralibajnokság hetedik fordulójára, a Mecsek Ralira, miután a hatodik versenyt, a Kassa Ralit kihagyták. A Mitsubishi Lancer Evo IX-es most is az ORB-szabályainak megfelelően lesz felkészítve, hiszen a Rali 2-es bajnokságba tartozó versenyen nem a licences kategória megnyerése, hanem tesztelés és felkészülés a cél.

"Már az év elején eldöntöttük, hogy nem indulunk a Kassa Ralin - mondta Matics Mihály. - Két éve murvát szórtak elénk, amin elég nagyot estünk, szerencsére Viki hamar felépült belőle, de járhattunk volna rosszabbul is. Tavaly a szervizbuszomat törték fel, és általában az a benyomásom a versenyről, hogy nem látnak minket szívesen, úgy tudom, hogy jövőre nem is lesz ORB-futam.

A Salgó Rali pályáit viszont mindig is szerettem, kíváncsi vagyok rá, hogy most újra aszfaltozva milyenek. Lehet, hogy esetleg jövőre ORB-futamot rendeznek rajta, akkor pedig mindenképpen nagy előny lesz, ha megyünk, kitapasztaljuk, hogyan tapad, hol dob el.

Ugyanazzal az autóval és ugyanolyan szűkítővel megyünk, mint az ORB-futamokon, mert felkészülési versenynek is szánjuk a Mecsek Ralira.

A jövő évi gumikat most is szeretném tesztelni, az eredmény nem annyira fontos, biztonságos, de jó húzós tempóban fogunk autózni.

Red Ribbon Team együttműködő partnerei:

Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet Kft, Combit számítástechnikai Zrt., Frituspecial Kft., Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK, Gasztransz Kft., Garancia-Sped Kft.

(x)