l1
l2


 

A Hyundai is véglegesítette 2017-es felállását

Október 5.
A Citroenhez és a Volkswagenhez hasonlóan a Hyundai sem változtat versenyzői összetételén a 2017-es szezonra, Thierry Neuville ugyanis újabb két évet hosszabbított a koreai márka Rally VB-s csapatával.

Thierry Neuville 2014 óta tartozik a Hyundai csapatához, mely idő alatt két győzelemmel és összesen kilenc dobogós hellyel köszönte meg a bizalmat. A német futam után Dani Sordo és Hayden Paddon jövője biztos volt a Hyundai-nál, Neuville azonban még váratott a döntésre. Első hírek szerint a spanyol futamon tettek volna pontot a sztori végére, ma azonban hivatalossá tették a belga fiú sorsát.

A belga versenyző 2017-ben és 2018-ban is részese lesz a világbajnokságnak navigátorával, Nicolas Gilsoul segítségével. Rajtuk kívül egyébként Sordo és Paddon is két évre írt alá.

Miután 2013-ban először bejelentették Thierry Neuville Hyundai-hoz való csatlakozását, a versenyző aktívan kiveszi a részét mind a versenyzésből mind pedig a fejlesztésekből. Már rögtön a debütáló szezonban, Mexikóban dobogóra vezette a belga a Hyundai-t, melyet még ugyanabban az évben egy német győzelem követett.

A három szezon alatt eddig két győzelmet hozott a csapatnak, a 2014-es német elsőség után idén Szardínián sem akadt nála gyorsabb . Összességében Neuville és Gilsoul kilencszer állhatott dobogóra - legutoljára Korzikán ünnepelhettek, ahol a második helyet csípték el.

"Nagyon boldog vagyok, hogy újabb két évig dolgozhatok együtt a Hyundai csapatával." - kezdte gondolatait Neuville. "Ugyan volt pár alternatíva a jövőmre vonatkozóan, de ez tűnt a leglogikusabb döntésnek, hogy lépést tarthassak a többiekkel. 2017 nemcsak egy új szezon lesz, hanem egy új korszak is a jelentős szabálymódosítások miatt. Nagyon sok mindent köszönhetek a csapatnak, és igazi élményként gondolok vissza az első, német győzelmemre. Bízom benne, hogy jövőre még több ehhez hasonló pozitív emlékkel gazdagodom."

A csapatvezető, Michel Nandan a következőket tette hozzá: "Thierry nagyszerű versenyző, így örömünkre szolgál, hogy két évig magunknak tudhatjuk. Nagyon sokat beszélgettünk arról, mi lenne a legjobb, rengeteg pontot kielemeztünk, és maradtunk az eredeti tervnél. Voltak nagy pillanataink, nehéz napjaink, de sikeresen túléltük mindegyiket."

Lara