l1
l2


 

Ez a hétvége sem pihenő

Október 28.
Jókedvűen és elégedetten tért haza a hungaroringi 8. Örömautózásról a Lajosházi Csaba - Takács Gábor páros, és már a hétvégi Ózd Rallyra koncentrálnak.

Csodás időjárás fogadta a hétvégén az Örömautózásra kilátogató vendégsereget. Jó volt a hangulat és mindenki boldognak látszott, és ez is a lényege ennek a napnak.

"Az Örömautózás nagyon jól sikerült rendezvény lett. A jó idő ajándék volt, hiszen kicsi volt rá az esély. Az elmúlt években sok gyerek arcára csalunk egy kis mosolyt, és ez idén is így volt. Sok gyereket tudtam megautóztatni és nagyon elégedett vagyok" - kezdte a beszélgetést Lajosházi Csaba, majd hozzátette. „Minden évben ezért fogunk dolgozni, hogy legalább egy ilyen jó rendezvényen tudjunk segíteni, hiszen mi támogatóként is ott vagyunk. Külön köszönet szeretnék mondani a rendezőknek, hogy úja és újra ilyen jól összerakják ezt a hétvégét."

A vidám hétvége után újra ORB verseny következik, visszatér Ózd a Rallye vérkeringésébe. Csabi számára a korábbi túrás időszakból több pálya is ismerős lehet.

"Az Ózd közeli pályákat ismerem, többször mentem rajtuk. A Királdi körgyors a kedvenceim közé tartozik, ezért azon szeretnék jól teljesíteni, de a többi pályán is oda kell tegyük magunkat, nem fér bele a szokásos bealvás. Az időre koncentrálunk, hogy végre megtudjuk hová is vagyunk jók, ezért is döntöttük el, hogy ezen a versenyen új gumikat is veszünk majd" - zárta a beszélgetést Csabi.

A IV. Miskolc Autó - Ózd Rally programja pénteken a városi stadionban egy prológgal veszi kezdetét, majd a srácok a hétvége folyamán további 13 gyorsasági szakaszt teljesítenek.

A csapat együttműködő partnerei: Varrival Kft., Tekt Kft., Villámszer Kft., Kovács méréstechnika Kft., Kövi Ép-Vill Kft., Tion Kft., Fürdőpark Kft., Orfű Aquapark, Viva-Mobile Bt., Viva interspeed Kft.

(x)