l1
l2


 

Tét nélküli szórakozás

December 1.
Az első közös murvás versenyére készül a Sajtós Dénes - Paizs Róbert páros, akik számára az idei Mikulás Rallye egyben a 2016-os év utolsó autózása is.

Már nagyon régóta tervben van a csapat számára, hogy részt vegyen az év végi nagy murvás dzsemborin, de ez valahogy az elmúlt pár évben nem jött össze, most viszont minden adott egy jó tét nélküli autózásra.

"Készülünk a Veszprém környéki lőterek autógyilkos pályáira, sok szinte új gumink van, amiket szeretnénk elhasználni. Idén a Veszprém Rallye-n már jártunk ezen a környéken, de az a verseny sajnos nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna" - kezdte a beszélgetést Szilágyi Tamás, a csapat koordinátora.

Az autó átépült murvára és várja, hogy pénteken a hivatalos teszten Dénes és Robi kipróbálja. A veszprémi beállítások meg vannak, a teszten főként ezek finomhangolása lesz a cél. A pályák ismerete nagyjából képben van, igaz Dénes jobbára csak a Jutas pusztai gyorsaságit ismeri, de ez mellett Robival sem mentek még murván, így több szempontból is fontos ez a verseny.

"Volt egy kis kavarodás a verseny előtt. Az N3-as kategóriába sorolták be a srácokat, viszont az autónk A-s, így senki ne lepődjön majd meg, ha a 110-es autó valahol a mezőny közepén érkezik" - zárta a beszélgetést Szilágyi Tamás.

A srácok nem tűztek ki maguk elé célokat, szeretnének egy jóízűt autózni, és minél több tapasztalatot gyűjteni.

Köszönjük Partnereinknek: Mirelit Mirsa Zrt., Balogh Szerviz-Trans Kft., Jégszilánk Kft., SZVG-Tools Kft., TMI Épületmenedzsment Kft., Zeljenka Vállalkozás Szerszámkészítő és Fémalkatrész Gyártó Kft., Meda-Press Kft., Fiscat Online Pénztárgép, Prior Cash Kft., Kozák Kft., GULF kenőanyagok, Alox Kft., Virtuális Ipari Park Kft., Twolex Kft., GPsped Kft., Honda Heart Club, Bátori Kert-Plusz Kft., Flaute Gold Kft., Bervent Hõ- és Légtechnikai Kft., Rov Part Kft., Pannon Led Kft., Röplap Bt., Miklós-Inter Bt., Galvox Felületkezelő Kft., Lajkó Tibor fényező, Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Kereken-Pálya Kft., Bel-Hír Bt., Berger Stanc Kft., Wavecom Informatikai Kft., PSL Hungary Kft., Hardox CNC Kft., Gamma-Modul Kft., KBT Dekor Hungary Kft., White PSL Trans Kft., Pirelli, Rov Part kft., Pannon Led Kft., Autósport és Formula Magazin, LOZANDRO Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Autóüveg Abrók

(x)