l1
l2


yf sfdd

 

Al Attiyah állt élre a Dakar Rallyn

Január 2.
Nasser Al-Attiyah kezdte leggyorsabban a Dakar rali 2017-es felvonásának első napját. A kétszeres futamgyőztes a 39 kilométeres szelektív végén műszaki gondokkal találta szemben magát az összekötő részen. Másodikként Xavi Pons érkezik, míg a harmadik időt Nani Roma hozta össze. Magyar résztvevők a kétkerekesek mezőnyében akadnak - Dési János és Horváth Lajos is sikeresen teljesítette a hétfői bemelegítést.

Január 2-án hivatalosan is kezdetét vette a terepralisok egyik legizgalmasabb eseménye – a Dakar rali. A több mint tízezer kilométer megtételét ma megkezdhették a bátor résztvevők, a motorosoknál 143-an, az autósoknál 77-en, a quadosoknál 37-en, míg a kamionosoknál 50-en várták Paraguay-ban a rajt pillanatát.

Az autósok kategóriájában Nasser Al-Attiyah a Toyota Hilux vezetésével egy leggyorsabb idővel kezdett be. A mai napon egyébként 454 kilométert kellett teljesíteniük a srácoknak, melyből mindössze 39-es táv biztosította a versenyzés lehetőségét. A katarinak pont ez volt a szerencséje, hiszen versenytempóban kiválóan működött az Overdrive Hilux-a, azonban a napi célhoz közeledve mechanikus problémákkal talált szembe magát. A kiválónak mondható 25 perc 41 másodperces idő után jött a bibi, végül pedig Gazoo-s csapattársa, Giniel de Villiers vontatta be Al-Attiyah-t a táborba.

Másodikként 24 másodperces lemaradással az ex-ralis, Xavier Pons érkezett egy Ford Ranger-rel. Mögötte igen szorosan érkezik Nani Roma egy Toyotával, aki mindössze 5 másodperccel autózott gyengébb időt honfitársától.

Negyedik helyen végzett a hétfői szakaszon a címvédő márka ezúttal Carlos Sainz jóvoltából, ötödik a segítőkész De Villiers, míg hatodik a franciák kedvenc ralisa, Sebastien Loeb.

A kétkerekűek kategóriájában több magyar versenyző is akad - Dési János 2014-ben egy 54. helyet ért el, mely Dakaros szerepléseinek legjobb eredménye - most pedig ezen szeretne javítani. Horváth Lajos életében először látogat két hétre a dél-amerikai terepekre, kezdésként a 139 időt motorozta. A romániai színekben versenyző Gyenes Emanuel a kiváló 25. idővel kezdte az idei Dakart, a szerbia színekben induló Saghmeister Gábor a 65. helyen zárta a mai napot.

Az autósok állása az első versenynap után:
1. AL-ATTIYAH/BAUMEL TOYOTA 25:41
2. PONS/GARCIA FORD +24
3. ROMA/HARO BRAVO TOYOTA +29
4. SAINZ/CRUZ PEUGEOT +33
5. DE VILLIERS/VON ZITZEWITZ TOYOTA +41
6. LOEB/ELENA PEUGEOT +55
7. AL RAJHI/GOTTSCHALK, MINI +1:06
8. DESPRES/CASTERA, PEUGEOT +1:14
9. HIRVONEN/PERIN MINI +1:20
10. VAN LOON/ROSEGAAR TOYOTA +1:22

A motorosok állása az első versenynap után:
1. DE SOULTRAIT (FRA) YAMAHA 00:28:20
2. PEDRERO GARCIA (ESP) SHERCO TVS +2
3. BRABEC (USA) HONDA +14
4. METGE (FRA) HONDA +18
5. GONCALVES (PRT) HONDA +28
85. DÉSI (HUN) KTM +8:17
139. HORVÁTH (HUN) KTM +19:11

Lara