l1
l2


yf sfdd

 

Négy nap, négy győztes, ezúttal Despres volt a leggyorsabb

Január 6.
Cyril Despres száguldásával a Peugeot továbbra is uralja a Dakar rali mezőnyét. A negyedik versenynapon a Peugeot dominanciája mellett Nasser Al-Attiyah búcsúja, Sebastien Loeb elvesztegetett ideje és Carlos Sainz bukása borzolja a kedélyeket. A kétkerekeseknél Barreda szinte tarol, Dési versenyben, Horváth a feladás utáni regenerálódását tölti.

Az egyik legnehezebb napot tudták le a Dakaros srácok a negyedik versenynap keretében San Salvador de Jujuy és Tupiza között. Az 521 kilométeres részen, Bolíviába belépéssel volt kaland bőven – többek között Cyril Despres autózása okozott komoly meglepetést, ugyanis a korábban motorosok mezőnyében mozgolódó versenyző az összetettbeli ötödik helyről kapaszkodott fel az élre.

Despres csapattársai már kevésbé zártak sikeres napot. A kilencszeres rali világbajnok, Sebastien Loeb a második ellenőrzőpontnál közel 20 percet bukott el, aki mellett Stephane Peterhansel és több motoros is hasonló sorsra jutott. Peterhansel számára azonban még nem veszett el minden – a tizenkétszeres futamgyőztes 4 perccel Despres mögött várja a pénteki folytatást.

Sainz a Peugeot 3008-assal pörgött-forgott egyet, és ez is kellett ahhoz természetesen, hogy Despres előrébb kerülhessen az összetettben. A két Peugeot-os versenyző után az ideiglenes dobogósok sorát egy Mini zárja, Mikko Hirvonen jóvoltából. A finn csupán egy perccel marad el Peterhanseltől.

Hirvonen csapattársa, Yazeed Al-Rajhi külön kiemelte, hogy versenytársaihoz képest ő sokkal rosszabbul érzi magát a különösen szokatlan tengerszint feletti magasságokban, így a vezetés mellett magára is jobban oda kell figyelnie az eddigieknél. Emiatt a semleges zónába érkezve szerda este úgy döntött visszavonulót fúj a saját egészsége érdekében.

A motorosok mezőnyétől Horváth Laller szomorú búcsút vett –"Sajnos többször elesett, elfogyott a vize is, kimerült. Így kénytelen volt feladni a versenyt. Helikopterrel akarták a táborba juttatni, azonban viharba keveredtek és így éjszakára meg kellett állniuk." - közölte Laller közösségi oldala.

Dési jelen pillanatban az összetettbeli nyolcvankettedik, azonban a következő fél órákban, órákban még érkezhetnek motorosok a környékére. A kategóriát egy Barreda Bort határozottan, egy 18 perces előnnyel uralja Pablo Quintanilla előtt. A Honda és a Husqvarna után egy KTM sem maradhat el - az összetettbeli harmadik hely tudatában térhet nyugovóra Matthias Walkner, aki két percre áll chilei versenytársa mögött.

Az autósok állása a negyedik versenynap után:
1. DESPRES/CASTERA, PEUGEOT 11:33:16
2. PETERHANSEL/COTTRET, PEUGEOT +4:08
3. HIRVONEN/PERIN/MINI +5:04
4. LOEB/ELENA, PEUGEOT +6:48
5. ROMA/HARO BRAVO, TOYOTA +10:30
6. PRZYGONSKI/COLSOUL, MINI +36:35
7. DE VILLIERS/VON ZITZEWITZ, TOYOTA +43:59
8. TERRANOVA/SCHULZ, MINI +48:37
9. GARAFULIC/PALMEIRO, MINI +1:21:20
10. ABU-ISSA, PANSERI, MINI +1:35:50

A motorosok állása a negyedik versenynap után:
1. BARREDA BORT, HONDA 12:35:43
2. QUINTANILLA, HUSQVARNA +18:19
3. WALKNER, KTM +20:26
4. SVITKO, KTM +24:11
5. SUNDERLAND, KTM +24:31

Lara