l1
l2


yf sfdd

 

Loeb az első duplázó a 17-es Dakaron

Január 7.
Sebastien Loeb második szakaszgyőzelmével zárult a Dakar rali ötödik napja, melynek távja az időjárási körülmények miatt közel felére csökkent. Az összetett élére csapattársa, Stephane Peterhansel kapaszkodott fel. A Peugeot két versenyzője között csupán egy perc a különbség, így szombatra nagy izgalmak ígérkeznek. Sunderland a motorosoknál dominál, ahol Dési továbbra is versenyben.

A Dakar rali ötödik napja Tupiza és Oruro között került kijelölésre, mely összességében 692 kilométer lett volna. A bolíviai szakaszon azonban a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a szervezők végül úgy döntöttek, lerövidítik a távot a versenyzők biztonságának érdekében.

A motor bajokkal megáldott Sebastien Loeb egészen kiváló tempóban szelte a bolíviai kilométereket. Mögötte Nani Roma kapaszkodott, aki a célhoz közeledve már egészen közel került a franciához, ugyanis a Peugeot versenyzője navigációs gondok miatt értékes másodperceket vesztegetett el – a célban közöttük mindössze 44 másodperc volt a különbség.

"Nagyon kielégítő, hogy már ilyen korán két szakaszgyőzelemnél járunk." - mondta Loeb a célban. "A verseny elején tavaly is gyorsak voltunk, a különbség hogy most már kezdésként is igazi tereprali pályákon megyünk, szemben a tavalyival, amikor a Rally VB szakaszaihoz hasonló utakon haladtunk. Mindez önbizalommal tölt fel minket a folytatást illetően, úgy tűnik jó úton járunk. Nagyon heves volt az eső, úgyhogy szerintem jól döntöttek a szervezők, hogy lerövidítették a pályát. Emiatt ugyan nagyon hosszú etapunk volt a táborig, de a szakaszgyőzelemmel a zsebben ez nem olyan rossz érzés."

Stephane Peterhansel számára szintén akadtak izgalmas pontok a pénteki szelektíven - a navigáció őt is megkavarta és az egyik ellenőrzőpontnál kicsit elkeveredett, de végül harmadik idővel, másfél perccel elmaradva csapattársától érkezett a táborba.

"Nagyon sok eső esett ma reggel, de a legnagyobb problémát a tájékozódást jelentette." - vette át a szót Peterhansel. "Mi kétszer is eltévedtünk, de szerintem mindenki hasonlóan járt ma, így nem jelentette igazán problémát a nap végén. Mindig jó érzés az élen állni a versenyben de az előnyünk nagyon csekély."

Cyril Despres, miután csütörtökön megszerezte élete első szakaszgyőzelmét négykeréken is Dakaron, pénteken nem tudott ismételni, ugyanis tíz percet elbukott a harmadik ellenőrzőpontnál a rossz irány miatt.
Miután Carlos Sainz a csütörtöki bukfenc után visszavonulót fújt, így a Peugeot három versenyzőjével számolhat - Loeb, Peterhansel és Despres a franciák reményei.

Hasonlóan fekete napot tudhat magának ezzel a péntekkel Giniel De Villiers és a MINI-s Mikko Hirvonen. A Toyota dél-afrikai versenyzője olyan szinten elveszett, hogy egy darabig az ellenkező irányban teljesítette a szelektívet - ő fél órával végzett Loeb mögött, míg Hirvonen szintén egy eltévedés miatt 43 perccel maradt el ex-ralis társától.

Az autósok állása az ötödik versenynap után:
1. S. PETERHANSEL, PEUGEOT 14:02:58
2. S. LOEB, PEUGEOT, +1:09
3. C. DESPRES, PEUGEOT +4:54
4. N. ROMA, TOYOTA +5:35
5. M. HIRVONEN, MINI +42:21
6. J. PRZYGONSKI, MINI +59:55
7. O. TERRANOVA, MINI +1:04:49
8. G. DE VILLIERS, TOYOTA +1:08:11
9. B. GARAFULIC, MINI +1:57:40
10. R. DUMAS, PEUGEOT +2:22:17

A motorosok sem maradtak ki a jóból - 219 kilométer megtétele után ők is megláthatták a kockás zászlót a rövidítésnek köszönhetően. Sam Sunderland mondhatni kiváló motorozással érdemelte ki a szakaszelsőséget - az élmezőnyből talán ő volt az egyetlen, aki felülkerekedett a navigációs nehézségeken. A korábban élen toporgó Barreda számára sem volt felhőtlen a mai nap - a 147. kilométer után tévútra kerülő spanyol 37 percet bukott. Dési János kitartóan és remek tempóban motorozik, és jelen pillanatban a hatvanötödik helyről várja a szombati napot, mely teljesítése után vasárnap versenytársaival együtt szusszanhat egy nagyot pihenésképpen.

"Annak ellenére, hogy a szakasz második részét kivették, még így is 300 kilométert motoroztunk a sötétben és a szakadó esőben vissza a táborba” – mondta Sunderland a nap végén. "Reggel úgy éreztem nagyon gyors vagyok, majd a tájékozódásra helyeztem a hangsúlyt. Volt két nagyon trükkös rész, ahol csak a szerencsén múlhat a sorsod, tegnap rosszul ma jól jöttem ki ezekből. Hosszú út áll még előttünk, de igyekszek nyugodt maradni és az előttem álló kihívásra összpontosítani."

Továbbra is megállíthatatlan két külföldi színekben induló magyar motorosunk, Gyenes Emanuel őrzi kiváló formáját az ötödik szakasz után a kiváló 25. helyet foglalja el a több mint 110 motoros alkotta mezőnyben, Saghmeister Gábor pedig a 76. helyről várja a folytatást

A kamionok versenyét a holland De Rooy vezeti egy Iveco fedélzetén, előnye azonban alig több mint 2 perc a másodikként érkező Kamazos Nyikolajev, és hat és fél perc a dobogó harmadik fokán álló, szintén Kamazos, Sotnyikovval szemben. A Rally VB-ről ismert argentin Federico Villagra a hatodik helyen áll Ivecojával.

A kamionosok állása az ötödik versenynap után
1. G. DE ROOY, IVECO 14:06:07
2. E. NIKOLAEV, KAMAZ +2:23
3. A. SOTNIKOV, KAMAZ +6:36
4. A. MARDEEV, KAMAZ +:16:32
5. P. DE BAAR, RENAULT +17:43
6. F. VILLAGRA, IVECO +34:30...

Lara/Fri